Kincses Gyula nem marad tovább a Magyar Orvosi Kamara élén

Kincses Gyula nem marad tovább a Magyar Orvosi Kamara élén

Visszatér nyugdíjaséletéhez, de jelölt utódot, olyat, akire „a politikai kötődés árnyéka sem vetül”.

November 25-én elnököt választ a Magyar Orvosi Kamara – mint Kincses Gyula jelenlegi MOK-elnök közléséből kiderül, újat.

„Bár az elnökség tagjai egységesen maradásra akartak bírni, nem indulok” – ez a közlés olvasható a kamarai Facebook-oldalon.

Kincses Gyula – 24.hu által idézett – elnöki posztjában felidézte, négy évvel ezelőtt az Újratervezés csoport hívására hagyott fel a nyugdíjasélettel, hogy közösen kezdjék el a kamara megújítását.

Hírdetés

Céljai közt szerepelt a bérrendezés, a hálapénz betiltása, a kamarai presztízs és súly, ismertség helyreállítása, a belső működés korszerűsítése, a két legfontosabb célkitűzést pedig teljesítették is.

„A MOK-ot kihoztuk az árnyékból, a közélet és az egészségpolitika ismert és elismert szereplőjévé tettük. A szervezeti átalakításban is értünk el eredményeket, de egyrészt ez a munka koránt sincs kész, másrészt a kötelező tagság eltörlése mélyrehatóbb és felgyorsított változásokat követel” – tette még hozzá.

Szerinte most dinamikusabb vezető kell, aki közelebb van a kamarai tagokhoz és „árnyéka sem vetül a politikai kötődésnek” – ismert, Kincses a Gyurcsány-kormány egészségügyi államtitkára volt egy ideig -, valamint magas szintű orvosszakmai ismeretekkel rendelkezik.

Kincses Gyula felajánlotta jövőbeni segítségét is a kamarának, amelynek élére Álmos Péter eddigi alelnököt javasolja.

2019 óta volt a MOK elnöke, Éger Istvánt váltotta a poszton.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »