Kínának már nem példakép a Nyugat

Kínának már nem példakép a Nyugat

A fenti címmel a független német gazdasági-politikai Deutsche Wirtschafts Nachrichtenben megjelent cikk ideológiai földrengésről jelent.

Arról, hogy a kínai kormány meg van róla győződve, semmit érdemlegeset nem tud tanulni a nyugati államoktól.

Erről Martin Wolf, a Financial Times egyik vezető publicistája számolt be első kézből, ugyanis Pekingben kínai döntéshozókkal találkozott. Igen érdekes információkat közölt lapjában arról, hogy milyen nézetek uralkodnak a kínai vezetők körében a nyugati állam- és gazdasági modellekről, amelyeket Kínában teljes mértékben haszontalanoknak tekintenek. A lényeg: a nyugati kormányok gyengén, illetve rosszul képzett emberekből állnak és a nyugati gazdaságok labilisak.

 

Az egyik kínai vezető elmondta neki, hogy a nyugati modelleket „diszkreditálták”, míg Kínában egy olyan állami rendszert fejlesztettek ki, amelyet igen alaposan és magas szinten képzett bürokratákból álló technokrata elit vezet, egyetlen párt irányításával. Ami Kína ősrégi, birodalmi-császári rendszere modern köntösben.

Hírdetés

De mielőtt tovább mennénk, egészen röviden az egész nyugati világ közgazdasági-politológiai elitjének csődgondolkodásáról.

Évtizedek óta hallottuk azt a sületlen mantrát, hogy 1. demokrácia nélkül nincs igazi gazdasági fejlődés és az főleg nincs egy bizonyos szint után és 2. a gazdaság egy bizonyos szintű fejlődése automatikusan magával hozza a demokráciát.

Folytatás:

https://magyaridok.hu/kulfold/kinanak-mar-nem-peldakep-a-nyugat-3070222/

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »