Kínai rendőrök megrohamoztak egy templomot

Kínai rendőrök megrohamoztak egy templomot

Harmadik alkalommal törnek rá egy templomra. A kínai hatóságok több mint harminc embert hurcoltak el. – adta hírül a Radio Free Asia

Múlthét vasárnap civil ruhás rendőrök rontottak rá a Guangdong tartományban található Szent Biblia templomra.

 A rendőrök felfüggesztették az Istentiszteletet és igazoltatták a templomban tartózkodó embereket, majd ellenőrizték a személyigazolványok eredetiségét és érvényességét – közölte a China Aid.

A kínai hatóságok kíséretében a kommunista állam Élelmiszer és Gyógyszer-igazgatóságának kormányzati tisztviselői zárolták a templom hűtőszekrényeit és az edényeket tartalmazó tároló szekrényeket.

A rendőrök több mint harminc embert tartoztattak le. Az elhurcoltak között volt Huang Xiaoping lelkész, akit több óráin át tartottak fogva, majd egy órás kihallgatás után arra utasítottak, hogy hagyjon fel a papi hivatással. Huangot később szabadon engedték, de elmondása szerint a rendőrkapitányságon még legalább hat pap raboskodik.

Hírdetés

A Guangdong tartomány hivatala elrendelte a Szent Biblia templom működésének felfüggesztését. Majd kötelező érvényű értesítésben utasították a kínai papokat, hogy azonnal függesszék fel a vallási tevékenységüket.

Nem ez az első alkalom, amikor a kínai kormányügynökök zaklatták a Szent Biblia templom közösségét.  Az első esett június 10-én, vasárnap szintén Istentisztelet közben történt.  a kínai hatóságok akkor is  több embert tartóztattak le és   a keresztény vallási tevékenység után 50 000 jüan azaz 7400 dollár adót szabtak ki. A következő alkalommal július 15.-én törtek rá a templomra és hurcoltak el hívőket.

A kínai keresztények helyzete 2013-ban kezdett el drasztikusan romlani miután a kínai kormány több ezer gyülekezetet számolt fel és több tízezer hívőt tartóztatott le. Ennek ellenére, mint ahogyan az korábban megírtuk a kínai keresztény közösség rohamosan növekszik és 2050-re Kína lehet a legnépesebb keresztény ország a világon.

Orientalista.hu– Sinoda

Forrás: Radio Free Asia, China Aid


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »