Kína szerint az USA miatt robbant ki az ukrajnai háború

Kína szerint az USA miatt robbant ki az ukrajnai háború

2022. 08. 12.

Kína moszkvai nagykövete úgy véli, az Egyesült Államok volt az ukrajnai háború fő okozója, mivel „sarokba szorították” Oroszországot a NATO folyamatos bővítésével.

A kínai nagykövet az orosz TASZSZ hírügynökségnek adott interjút, melyet a Reuters közölt. Zsang Hanhuj, Kína moszkvai nagykövete úgy véli, az Egyesült Államok volt az ukrajnai háború fő okozója, mivel „sarokba szorították” Oroszországot a NATO folyamatos bővítésével.

A nagykövet azt is elmondja, hogy az ukrajnai konfliktus „kezdeményezője és fő kiprovokálója” az Egyesült Államok volt, amely most is csak feszíti a helyzetet azzal, hogy

Hírdetés

fegyverekkel támogatja Ukrajnát és szankcionálja Oroszországot.

„A végső céljuk az, hogy kimerítsék és összeroppantsák Oroszországot az elhúzódó háborúval és szankciók sorozatával” – vélekedett Zsang Hanhuj az orosz lapnak.

Emellett úgy látja, hogy a kapcsolat Peking és Moszkva közt „a történelem legjobb szakaszában van”, ezt követően Nancy Pelosi amerikai képviselőház-elnök tajvani látogatásával szemben is kivetni valókat fogalmazott meg.

Mandiner.hu

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »