Kína kitárná piacát a magyar mezőgazdasági termékek előtt

Kína kitárná piacát a magyar mezőgazdasági termékek előtt

Magyarország számára rendkívül fontos a Kínával való gazdasági-kereskedelmi együttműködés fejlesztése és bővítése. A magas szintű tárgyalások olyan új piacokat nyithatnak meg, amelyek mindkét országnak előnyére válhatnak – jelentette ki Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Kínai Állami Gabona Hivatal vezetőivel folytatott egyeztetésen.

Farkas Sándor utalt arra, hogy a kínai-magyar agrárkapcsolatok az elmúlt években jelentősen fejlődtek, a korábbi tárcavezető látogatása Kínában és több kínai delegáció magyarországi fogadása a kapcsolatok építését szolgálta. Mára a Kínai Népköztársaság Magyarország 10. legfontosabb kereskedelmi partnerre, a magyar-kínai külkereskedelemben a mezőgazdaságé és az élelmiszeriparé a meghatározó szerep. A közép-európai országok közül ma hazánk rendelkezik a legtöbb termékcsoportra vonatkozó exportengedéllyel Kínába.

A miniszterhelyettes reményei szerint a jövőben – az étkezési célú búza mellett – tovább bővül ez a termékpaletta, például a takarmánykukoricával és a mézzel, egyúttal kifejtette, hogy

a magasabb feldolgozottságú áruexport a célunk.

Hírdetés

Farkas Sándor hangsúlyozta, a magyar gabona az Európai Unióban az egyik legjobb minőségű és GMO-mentes, amelyre a tudatos vásárlók számának rohamos növekedésével egyre nagyobb a kereslet.

A miniszterhelyettes kitért arra is, hogy a kapcsolatok további erősödését jelentené, ha Magyarország tölthetné be a Kína és az Európai Unió államai közötti kereskedelmet bonyolító logisztikai központ hídfő szerepét. Óriási lehetőségeink vannak arra, hogy még hatékonyabbá tegyük kereskedelmi kapcsolatainkat. Farkas Sándor jelezte, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a GMO-mentes élelmiszerek iránt, Magyarország pedig GMO-mentes politikát folytat.

A kínai tárgyalódelegáció vezetője megerősítette, Kína kész erősíteni és bővíteni a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokat, még jobban megnyitná a piacát a magyar termékek előtt. Mint fogalmazott,

A kínai delegációvezető érdeklődött a GMO-mentesség gyakorlatáról és egyetértett abban, hogy erősíteni kell a kereskedelmi kapcsolatokat annak érdekében, hogy minél több termék, az eddigieken túl több húskészítmény is eljusson Kínába.

A Kínai Állami Gabona Hivatal a Kínai Államtanács egyik szerve, amely az ország egész területén felelős a gabonaellátás feladataiért a termeléstől az élelmezésbiztonságon át egészen az adminisztrációig.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »