Kína kipróbálta a legerősebb nem nukleáris bombáját

Kína kipróbálta a legerősebb nem nukleáris bombáját

Kína kipróbálta a legerősebb nem nukleáris bombáját, amelyet a helyi sajtó a "minden bombák anyja" kínai verziójának nevezett – jelentették hírügynökségek pénteken.

A Norinco kínai hadiipari vállalat honlapján megjelent videón egy bomba ledobását, majd a becsapódást követően egy hatalmas tűzgolyót és füstfelleget lehetett látni. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy hol, és mikor történt a teszt, és mekkora volt a robbanás ereje

A Hszinhua kínai hírügynökség a közösségi hálózatokon számolt be szerdán elsőként a bombáról, amelyet „minden bombák anyja kínai verziójának” nevezett.

Hírdetés

Vej Tunghszü katonai elemző a Global Times angol nyelvű kínai napilapnak elmondta: a bombatest 5-6 méter hosszú, viszont amerikai megfelelőjéhez képest kisebb súlyú. Hozzátette:

„a hatalmas robbanás könnyűszerrel eltörli” az erődítéseket.

A „minden bombák anyja” a katonai szóhasználatban egy nem nukleáris bomba az Egyesült Államok arzenáljában. Az amerikai hadsereg 2017 áprilisában vetette be Afganisztánban a GBU-43 típusú MOAB-ot az Iszlám Állam terrorszervezet célpontjai ellen. A 10,3 tonna súlyú, GPS-irányítású bombát több mint 8 tonna robbanóanyaggal szerelték fel, pusztító ereje 11 tonna TNT-nek felel meg.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »