Kína áll az akkumulátorgyártás mögött

Share 0 Tweet 0 Share

A nemzetközi tanácsadó cég elemzése szerint Kína áll az akkumulátorgyártással kapcsolatos beruházások 74 százaléka mögött, és a kínai vásárlók 58 százaléka elektromos autót venne, miközben a világátlag még csak 41 százalék. A távol-keleti ország a gyártásban és az értékesítésben is vezet, itt készül az e-járművek 55 százaléka, idén 8,3 millió darabos eladást terveznek, térnyerésük már az EU gazdasági pozícióit veszélyezteti – írták. A közlemény szerint az Egyesült Államok ugyancsak nagyobb sebességre kapcsolt, az iparági ranglistán egy év alatt a hetedik helyről a harmadikra jött föl a gyártási kapacitások növelésének köszönhetően. A külföldi befektetők jelentős adókedvezményeket kapnak a zöld átállást segítő beruházásokhoz.

Hírdetés

Európában Norvégia megtartotta második helyét, ahol tízből nyolc új autó már elektromos meghajtású. Svédország és az Egyesült Királyság ezúttal is bekerült a legfelkészültebb országok ötös csoportjába, míg Németország az állami ösztönzők csökkenése miatt visszaesett a nemzetközi rangsorban, az elektromos töltőállomások kiépítésében is jelentősen lemaradt számos tagállamhoz képest – tették hozzá. Az EY nemzetközi tanulmánya a világ 20 legnagyobb járműpiacát hasonlította össze. Az elemzés a kereslet és kínálati viszonyok mellett a szabályozói környezetet is figyelembe vette – olvasható a közleményben.

Share 0 Tweet 0 Share


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »