Kilőttek egy szerb rendőrt meggyilkoló koszovói albánt

A rendőrség leszámolt pénteken azzal a férfival, aki egy nappal korábban egy rendőrt megölt, egyet pedig megsebesített a szerb-boszniai határ mellett – közölte Ivica Dacic szerb belügyminiszter pénteken.

A közlemény szerint a tárcavezető a kelet-szerbiai Loznicára utazik, ahol az elkövetőt a rendőrség lelőtte.

Csütörtökön egy rendőr meghalt, egy további pedig megsebesült abban a lövöldözésben, amely a Bosznia-Hercegovina és Szerbia közötti Lipnicki Sor határátkelőnél tört ki. A rendőrök igazoltatás céljából egy Mercedes típusú, szerbiai rendszámú autót állítottak meg, amelyben két férfi ült. Az igazoltatás során az egyik férfi kiszállt az autóból, majd rálőtt a rendőrökre, egyiküket mellkason, a másikat vállon lőtte, majd elmenekült. A rendőröket kórházba szállították, de a mellkason lőtt rendőr belehalt sebesüléseibe. Kollégájának állapota stabil.

Hírdetés

A helyszínelés során egy Artan Hajrizi névre Koszovóban kiállított útlevelet, valamint egy ugyanerre a névre Németországban kiállított személyi igazolványt találtak. Az elkövető ellen körözést adtak ki, drónokkal és helikopterekkel is keresték.

Ivica Dacic csütörtökön azt mondta, a jelek kétség kívül arra utalnak, hogy terrortámadás történt, szervezett akcióról volt szó, amely Koszovóból indult. Albin Kurti koszovói miniszterelnök szerint viszont az ügyet nem szabad átpolitizálni, hanem biztonsági, jogi és szakmai szemmel kell megvizsgálni.

A Kosovo Online című hírportál arról számolt be, hogy a Németországban élő Artan Hajrizi a hatóságokkal és a koszovói sajtóval is felvette a kapcsolatot, és közölte, nem ő volt az elkövető, dokumentumait korábban ellopták, amit jelentett is a német rendőrségen. Elmondása szerint az elkövető a testvére, Faton Hajrizi lehetett, aki néhány napja szökött meg a börtönből. A szerb belügyminisztérium péntek reggel már azt közölte, Faton Hajrizi után folyik a hajtóvadászat.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »