Kilőttek a lakásárak vidéken is – itt vannak a rekorderek

Kilőttek a lakásárak vidéken is – itt vannak a rekorderek

Az újépítésű lakások négyzetméterenkénti ára a megyei jogú városokban egy év alatt majdnem 25 százalékkal emelkedett és már eléri az 541 ezer forintot, ami nagyjából a budapesti árszint fele.

Folyamatosan növekednek az árak a vidéki újépítésű lakáspiacon – derül ki az Otthon Centrum elemzéséből.

Az átlagos négyzetméterár egy év alatt 24 százalékkal emelkedett az ilyen típusú lakásoknál.

Ez azt jelenti, hogy a megyei jogú városokban átlagosan már 541 ezer forintot kérnek egy új ingatlan négyzetméteréért, ami jelenleg a fővárosi négyzetméterárak több mint fele. A legdrágább vidéki városok a pesti peremkerületek áraival versenyeznek. Ezekben a városokban, mint például Debrecenben és Székesfehérváron 700 ezer forintnál is drágább az új lakások négyzetmétere. Ugyanakkor Érden, Kecskeméten, Pécsett, Sopronban, Szegeden és Veszprémben is jobbára az átlagár felett húzzák meg a vonalat az építők.

Rekordárat kérnek Debrecenben az Egyetem Towerben, ez a vidéki csúcstartó projekt a maga 1,2 milliós négyzetméterenkénti árával. Ennél majdnem hatszor olcsóbban kínálnak egy négyzetmétert egy miskolci beruházás esetében, ami 217 ezer forintot jelent.

Hírdetés

Az Otthon Centrum 2019 szeptemberében végzett felmérése szerint

a megyei jogú városokban 327 társasházi projekt érhető el, ezekben összesen 9.264 új lakás épül.

A legtöbb új projekt a régióközpontokban indult, ezek közül is a legnagyobb számban Debrecenben, ahol összesen 17 projektben 350 lakás hirdetését kezdték meg a közelmúltban. A lakások darabszáma azonban az idén indult kivitelezések esetében Győrben a legmagasabb. A legnagyobb Nyugat-magyarországi városban 660 lakással bővült a kínálat, ami a tavalyi időszakhoz képest (időarányosan viszonyítva) a piac további élénkülését mutatja.

A 23 megyei jogú város közül négy uralja a piacot,

a legtöbb lakásberuházás Győrben, Debrecenben, Pécsett és Szegeden valósul meg,

ami az építő cégek által online meghirdetett országos lakásprojektek fele. Az Otthon Centrum adatai szerint egy évvel ezelőtt 290 projekt volt a beruházás különböző fázisaiban, ezzel szemben idén szeptemberben ennél már 13 százalékkal több szerepelt a felmérésben. Egy év alatt majdnem 500 lakással több jelent meg a piacon, ami 7 százalékos növekedés. Ugyancsak említésre méltó változás, hogy a lakások darabszámának emelkedése ellenére négy százalékkal csökkent a még megvásárolható szabad ingatlanok száma.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »