Kilép a pártból az LMP egyik legaktívabb politikusa

Távozik az LMP-ből Jancsó Andrea, az ellenzéki párt IX. kerületi képviselője – értesült a Magyar Nemzet. A politikus lapunknak elmondta, azért lép ki a LMP-ből, mert szerinte megváltozott a párt irányvonala. Mint mondta, ő nem ehhez az ellenzéki párthoz csatlakozott korábban. Az ellenzéki párt hét végi kongresszusán egyébként arról döntöttek, hogy Jancsó Andrea az országos lista 28. helyén szerepeljen.

Ez azért is érdekes, mert Jancsó Andrea az LMP egyik legnagyobb munkát kifejtő politikusa, akinek információi alapján tárta fel a Magyar Nemzet, hogy nemcsak a budai Várnegyedben, hanem a Ferencvárosban is nagyvonalúan bánnak egymással a Fidesz–KDNP politikusai, s az önkormányzati bérlakásokhoz fillérekért jutottak hozzá volt és jelenlegi képviselők. Az ügyben jelenleg is hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya.

Hírdetés

Az ellenzéki politikus olyannyira borsot tört a IX. kerületi polgármester orra alá, hogy a fideszes vezetésű önkormányzat őt és az Együtt képviselőjét, Baranyi Krisztinát kizárta a városfejlesztési bizottságból. A nem mindennapi döntés hátterében az állt, hogy Bácskai János, a Fidesz polgármesterének elege lett az őt is érintő botrányok miatti médiafelhajtásból. A kormánypárti kerületi többség pedig többek közt azzal indokolta a szigorú döntést, hogy Jancsó és Baranyai többször mindenféle alap és pontos tájékozódás nélkül beszélnek Ferencváros gyanús ügyei­ről, amelyek egyébként a polgármester szerint nem is léteznek.

Az LMP távozó politikusa nemrég interjút adott a Magyar Nemzetnek, amelyben arról beszélt, hogy egyértelműen Bácskai János bosszújának tartja a döntést. Szerinte  Ferencvárosban legalizált korrupció zajlik. Egyben kifejtette, hogy állításait, minden esetben bizonyítékokra, például közérdekűadat-igénylésekre kapott válaszokra, határozatokra alapozta. – Könnyebb azt mondaniuk, hogy féligazságokat állítok, mint hogy vállalják a felelősséget – mutatott rá Jancsó Andrea.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »