Kilenc személy, köztük egy rendőr ellen indult eljárás a „FUNERAL” akció kapcsán

Kilenc személy, köztük egy rendőr ellen indult eljárás a „FUNERAL” akció kapcsán Mészáros Richárd2025. 07. 02., sze – 09:56

A „FUNERAL” fedőnevű rendőrségi akcióval összefüggésben kilenc személy ellen indult büntetőeljárás – tájékoztatott Roman Hájek, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. A gyanúsítottak között egy rendőr is szerepel.

A hatóságok hét fő előzetes letartóztatását kezdeményezték. 

Az érintetteket bűnszervezetben való részvétel, általános veszélyeztetés, zsarolás, idegen vagyontárgy megrongálása, magánlaksértés, valamint közvetett korrupció bűntettével gyanúsítják.

Kapcsolódó cikkünk

A „FUNERAL” fedőnevű akcióban összesen 426 rendőr vett részt. Temetkezési vállalkozásokban razziáztak, több gyanúsítottat, köztük az egyik cég oroszbarát ügyvivőjét és annak apját is bevitték. 

A Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal (ÚBOK) hétfő hajnalban nagyszabású akciót indított Szlovákia több városában. A „FUNERAL” fedőnevű művelet célja a súlyos bűncselekményeket elkövető bűnszervezetek felszámolása, különös tekintettel a kelet-szlovákiai régióban működő csoportokra.

A rendőrség több gyanúsítottat is őrizetbe vett, az akcióban összesen 426 rendőr vett rész 

– tájékoztatott Roman Hájek, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Hírdetés

Temetkezési vállalkozásokra csaptak le

A kassai Korzár beszámolója szerint a „Funeral” (magyarul temetést jelent) fedőnevű razzia keretében a rendőrség hétfőn kora reggel több helyen is beavatkozott Kassán és Pozsonyban. Az akciót, amelynek célja a rendőrség leírása szerint „a súlyos szervezett bűnözés felszámolása és a bűnözői struktúrák tevékenységének megszüntetése Kelet-Szlovákia területén” volt, a szervezett bűnözés elleni hivatal (ÚBOK) speciális egysége hajtja végre. 

Mivel a bevetés neve temetést jelent, a beavatkozás helyszíne nem meglepő. 

A rendőrök a kassai köztemető közelében is bizonyítékokat gyűjtöttek, ahol egy magán temetkezési vállalat székhelye található. 

A helyszínt rendőrségi szalaggal kerítették el, az ott dolgozó alkalmazottak a helyiek elmondása szerint a bejárat előtti lépcsőn várakoztak. 

Ezzel szinte egy időben a rendőrség a Kremnická utca ingatlanában is intézkedéseket hajtott végre. 

Az egyik ott található luxusvillában korábban Alexander Rezeš egykori kassai nagyvállalkozó, a kassai vasmű privatizálója és a Mečiar-kormány közlekedési minisztere élt családjával. A szóban forgó ingatlanban a Korzár szerint jelenleg két cég, az Ave-Germek s.r.o. és a Germek Properties s.r.o. működik.

 Az első egy temetkezési vállalkozás, amely a kassai köztemető mellett kínálja szolgáltatásait. Az ügyvezetője a Korzár szerint Róbert Juraj Paulinský, aki 22 éves korában vásárolta meg a Rezeš-villát. 

A vállalkozó arról is „híres”, hogy korábban gépkocsijának egyedi rendszáma volt: a MOCKBAZ, vagyis MoszkvaZ rendszámot később lecserélte. Az orosz-ukrán idén februárban Oroszországban, Voronyezsben is járt, ahol diákokkal beszélgetett, amit az egyik orosz hírügynökség is említésre méltónak talált.   

A rendőrök a kassai belvárosi amfiteátrum mögötti utcában található családi ház előtt is megjelentek, ahonnan a kora reggeli órákban számos tárgyat, köztük egy számítógépet is elvittek. A házban a lap állításai szerint a temetkezési vállalkozás tulajdonosának a szülei laknak, a fiuk gyakran látogatja őket. A bevetés után, még a délelőtti órákban őrizetbe vették az üzletember apját is.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »