Kilenc sérültje van a nyitranováki bányaszerencsétlenségnek Mészáros Richárd2023. 04. 26., sze – 20:48
Kilenc sérültje van a nyitranováki bányaszerencsétlenségnek, a négy súlyos sérültet Pozsonyba, illetve Kassára szállították, öt személyt a bajmóci kórházban láttak el – tájékoztatott az egészségügyi minisztérium két államtitkára, Michal Palkovič és Lenka Dunajová Družkovská.
A hírt frissítjük!
Kapcsolódó cikkünk
Szerdán kora este a metán gyulladt meg a nyitranováki bányában – tájékoztatott Roman Mikulec megbízott belügyminiszter és a rendőrség. Már minden mentőalakulat megérkezett a helyszínre. A mentőszolgálat közlése szerint többen megsérültek, öten súlyosan.
Alena Krčová, a Mentőszolgálat Operatív Központjának szóvivője megerősítette, hogy röviddel 17 óra után érkezett hozzájuk bejelentés a gázrobbanásról és több sérültről.
„A föld alatti mentést a bányamentő szolgálat irányította, és a felszínen átadta a sérülteket a mentőszolgálatnak. Jelenleg öt súlyos sérültet és egy könnyebb sérüléseket szenvedő személyt látnak el, és előkészítik a kórházba szállításukat” – tette hozzá Krčová.
A nyitrai, a besztercebányai, a trencséni és a zsolnai légi mentőszolgálat helikoptere is a helyszínre tart – mondta Zuzana Turočeková, az ATE egészségügyi légi mentőszolgálat munkatársa.
A rendőrség a közösségi hálón hozzátette, hogy feltehetően a felgyülemlett metán robbant be a bányában és több sérültet jelentettek a helyszínről. „Részletesebb információkkal akkor szolgálunk, ha ezt a helyszínen kialakult helyzet lehetővé teszi” – közölte a rendőrség.
Roman Mikulec belügyminiszter tájékoztatása szerint a metán gyulladt meg a bányában. Hozzátette, hogy már valamennyi mentőegység a helyszínen van, továbbá a trencséni kerületi rendőrség alakulatai és a tűzoltóság.
Kapcsolódó cikkünk
A Privigyei Felső-nyitrai Bányák nyitranováki bányájában nyolcan szenvedtek égési sérüléseket a szerdán 16.30-kor bekövetkező rendkívüli esemény során – közölte Adriana Siváková, a bányavállalat szóvivője. Hozzátette, hogy feltehetően a bányavágatban felgyülemlett metán gyulladt meg.
A baleset idején kilenc alkalmazott volt a helyszínen. „A sérülteket azonnal elsősegélyben részesítették, majd felhozták őket a felszínre, ahol orvosi ellátást kaptak, majd kórházba szállították őket” – tette hozzá Siváková.
A szóvivő közlése szerint az összes lent tartózkodó alkalmazottnak sikerült feljutnia a bánya valamennyi részéből.
„A helyszínt jelenleg a privigyei bányamentő szolgálat két szakasza biztosítja, a baleset bekövetkezésének okai egyelőre nem ismertek, a besztercebányai körzeti bányahivatal szakértői fogják kivizsgálni a mentőcsapatok távozása után” – mondta Siváková.
A rendkívüli esemény a 102 001-95-ös számú bányavágatban történt, 200 méterrel a felszín alatt, ahonnan naponta 1000 tonna szenet fejtenek ki, a kitermelés februárban kezdődött ezen a részen.

Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »