Kilenc éven át rendszeresen megerőszakolta lányát egy boldvai „férfi"

Többször megerőszakolhatta apja azt a lányt, aki tavaly titokban szülte meg a gyermekét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldván, majd rongyokba csavarta és az ágyneműtartóba rejtette – számolt be a pénteki híradóban az RTL. A nyomozás során derült ki, hogy a csecsemő a lány apjától van.

A lány még tavaly, a szülés után lett rosszul és került kórházba – ott derült ki, hogy szült. A kórház értesítette a rendőrséget, akkor csak a lány ellen indítottak eljárást. Egy azóta elkészült orvosszakértői vélemény azonban feltárta, hogy a lány apja szexuális erőszakkal gyanúsítható, mivel a csecsemőnek ő az apja.

Hírdetés

Az ügyészség szerint a férfi kilenc évig rendszeresen megerőszakolta lányát, amiről a felesége is tudott. Amikor a lány terhes lett, szíjakat tettek a hasára, tudtak a szülésről, és a holttest elrejtésében is segítettek.

A „szülők” előzetes letartóztatásban vannak, akár életfogytiglant is kaphatnak, de nem fognak, mert liberális ügyvédek garmadája fogja azt az álláspontot képviselni.hogy az eltérő kultúra…


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »