Kilátástalan helyzetbe hozza a magyar embereket az élelmiszerek brutális drágulása, miközben az Orbán-kormány tehetetlenül nézi a fejleményeket

Kilátástalan helyzetbe hozza a magyar embereket az élelmiszerek brutális drágulása, miközben az Orbán-kormány tehetetlenül nézi a fejleményeket

Az elmúlt időszakban a folyamatosan növekvő infláció jellemző Magyarországon, amelyet az átlagember elsősorban az élelmiszerboltok kasszájánal tapasztalhat meg, amikor változatlan kosártartalom mellett hétről hétre egyre többet kell fizetnie a vásárlás végén. A Magyar Nemzeti Bank éves előrejelzése 2021-re a fogyasztói árak 4,6-4,7 százalékos emelkedésével számol, ezen belül pedig az élelmiszerek esetében jövőre sem várható javulás, sőt inkább további drasztikus drágulással várható a jegybank szerint 2022-ben.

A helyzet alaposabb felmérése érdekében a nagy áruházlácok akciós újságjai alapján utánajártunk annak, hogy 2018 és 2021 ősze között mennyivel drágultak meg azok az élelmiszerek, amelyek a legtöbb magyar kosarában megtalálhatóak. Azért választottuk 2018 őszét kiindulópontként, mivel nagyjából ekkora hagyott alább az Orbán-kormányok „áfacsökkentő lendülete”, ami ahogy látni fogjuk, lényegében semmit sem segített hosszú távon a magyar emberek pénztárcájának. 

Kezdjük is a gyakorlatilag csúcstartó étolajjal, amely terméknél az egyik jól ismert márka esetében több, mint 50 %-os volt az emelkedés 2018 és 2021 azonos időszaka között (270 forint a differencia egy liter esetében).

A KSH inflációs adatai alapján, amely az étolaj átlagos árát vizsgálja, hasonlóan lesújtó a kép: 484 forintról 708 forintra drágult ez a termék ilyen rövid alatt.

Szintén 50 % környékén van a drágulás a margarin esetében is, ahol ugyanazon márka 500 g-os téglamargarinját hasonlítottuk össze, ebben az esetben 200 forint volt az árnövekedés mértéke 2018 és 2021 között.

A már több mint másfél éve tomboló koronavírus-járvány kapcsán minden korábbinál gyakrabban halljuk azt a tanácsot az egészségügyi szakemberektől, hogy az oltás felvétele mellett az immunrendszer erősítése is nagyon fontos ezekben az időkben. A legtöbb ember számára azonban egyre inkább elérhetetlenek az ezt lehetővé tevő gyümölcsök, mivel ezek ára is brutálisan megnövekedett az elmúlt időszakban.

Hírdetés

Vizsgálódásunk során azt találtuk, hogy már 400 forint körül jár az alma kilónkénti átlagára a boltokban, miközben 2018-ban még mindennapos volt, hogy 200 forint alatt jussunk a gyümölcshöz. De nem jobb a helyzet a banán esetében sem, amelynek átlagára ma már az 500 forintot súrolja, miközben három éve még 300 forint alatt is kapható volt.

Az egyik legfontosabb alapvető élelmiszerrel, a kenyérrel kapcsolatban épp a mai napon volt hír, hogy a kilónkénti ár már elérte a lélektani 400 forintos határt és az előrejelzések további búzaár-emelkedést irányoznak elő. Pedig nem volt olyan régen, amikor egy kilós fehér kenyérért még csak valamivel több, mint 200 forintot kellett fizetni, míg a félbarnához már 200 forint alatt is hozzá lehetett jutni. 

Végezetül a hústermékek közül is utánanéztünk néhánynak: a csirkeszárny és a marhahús esetében is jóval 20 % felett van a drágulás mértéke 2018 és 2021 ősze között, míg a sertéshús esetében ennél minimálsian kisebb az árnövekedés az elmúlt három évben. A halak esetében a pontyot választottuk a vizsgálat tárgyaként, ennek kilónkénti ára is 20 %-ot meghaladó mértékben drágult.

Látható tehát, hogy az Orbán-kormányok által korábban végrehajtott áfacsökkentések messze nem voltak elégségesek az egyre jobban elszabaduló árak megfékezéséhez, hiszen 2015-ben a szarvarmarha, juh és kecskehússal kezdődött az áfacsökkentés, majd 2016-ban a sertés tőkehús, 2017-ben a baromfihúsok, végül 2018-ban a hal és a sertésbelsőség áfakulcsa is lement 27 %-ról 5 %-ra, mégsem látszik ez ma az árakon.

Ennek következtében a helyzet egyre inkább kilátástalanná válik egyre több honfitársunk számára, akik hamarosan a legtöbb alapvető élelmiszerhez nem fognak tudni hozzáférni a kormányzati beavatkozás hiányában. A kormány azonban segítségnyújtás helyett inkább a kormányhoz közelálló oligarchiákat tömi ki pénzzel, akik olyan menü mellett rendeznek lakodalmakat, ahol egy-egy fogás árából egy átlagos magyar család étkezését jó pár alkalommal lehetne biztosítani.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »