Kikötözték és megerőszakolták a 13 éves lányt, hogy később ne legyen prostituált

Nyolc, illetve öt év fegyházbüntetésre ítélt egy férfit és egy nőt szexuális erőszak miatt pénteken, nem jogerősen a Pécsi Törvényszék. A nő 13 éves lányát akarták a bűncselekménnyel „megnevelni”.

A bíróság a vádlottakat a szexuális erőszak mellett folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntettében, a nőt továbbá kiskorú veszélyeztetésében is bűnösnek mondta ki.

Az egymással rokonságban álló vádlottak kapcsolatát az is erősítette, hogy mindketten gyülekezeti tagok voltak, bár nem egy vallási közösségben. A férfi 2013-ban hetente látogatta az asszonyt annak pécsi lakásán, ahol a nő kiskorú lánya is lakott. Fél év alatt bizalmas kapcsolatot alakított ki a nővel, miközben „próbálta jó útra téríteni” a lányt.

A vádlottak 2014 nyarán megállapodtak abban, hogy a férfi „nevelési célzattal” kikötözi az ágyra az akkor 13 éves lányt és szexuális dolgokat végez vele, hogy a gyerek később ne váljon prostituálttá, és „megtapasztalja azt, hogy milyen érzés, ha elrabolják és megkötözik”.

A férfi az anya tudtával a lakásban levetkőztette a gyereket és a kezeit a falvédőhöz kötözte. A lány ellenkezett, és folyamatosan segítségért kiáltott, de az asszony nem segített.

Az elsőrendű vádlott azt is felvetette, hogy próbálják ki, mennyi alkoholt tud meginni a lány. A lányt ezért lerészegítették, a férfi pedig „további szexuális cselekményeket végzett” vele a vád szerint, amely azt is tartalmazza, hogy 2014 nyarától októberéig a férfi több alkalommal fogdosta a lányt az anya tudtával.

Az ügyész fegyházbüntetést kért, mondván, a tanúk és a sértett pszichológiai szakvéleménnyel alátámasztott vallomásai is azt bizonyítják, hogy a vádlottak szándékegyezségben követték el „a józan ésszel nehezen felfogható” cselekményeket.

Hírdetés

A tavaly február óta előzetes letartóztatásban lévő vádlottak ügyvédei felmentést kértek. A férfi jogi képviselője azt mondta, hogy védence az eljárás során következetesen tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A férfi az utolsó szó jogán ártatlanságát hangoztatta, magát „szexuálisan szinte inaktívnak” nevezte. A bíróságtól felmentését kérő anya az eljárás során részben a férfira, részben magára terhelő tett vallomást.

Kovács Attila bíró az ítélet indoklásában azt mondta, hogy közösülés nélkül történt a szexuális erőszak elkövetése. Arról is szólt, a gyermeknek semmilyen érdeke nem fűződött ahhoz, hogy terhelő vallomást tegyen a vádlottak ellen, ha a bűncselekmény nem történt volna meg.

Az ítélet ellen a vádlottak és védőik felmentésért fellebbeztek, az ügyész három nap gondolkodási időt kért. A törvényszék meghosszabbította a vádlottak előzetes letartóztatását.

Az ügy tárgyalása a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik – írja az MTI.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?2 éves kislányt erőszakoltak meg Budapesten, egy éjszakán át küzdöttek az orvosok a gyerek életéértNyálminta buktathatja le a 2 éves kislányt megerőszakoló férfitRovatok: KékfényTelepülés: MagyarországCímkék: kékfény, krimi, brutális bűncselekmény, nemi erőszak, MagyarországForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »