Kikelt az angol sajtó a magyar gyerekek ellen

Kikelt az angol sajtó a magyar gyerekek ellen

Úgy tűnik, az angol sajtónak kiheverhetetlen traumát okozott, hogy a magyar gyerekek is kifütyülték a térdelést

A BBC ellenséges fogadtatásról ír, a Guardian az UEFA válaszára kíváncsi, a Daily Mail szerint pedig a szervezet egyértelművé tette, hogy nem elkötelezett a rasszista viselkedés büntetését illetően.

Amint arra számítani is lehetett, nem maradt visszahang nélkül a szigetországban, hogy az angol futballválogatott vereséget szenvedett a magyaroktól a Puskás Arénában, ahogy az sem, hogy a 35 ezres gyereksereg egy nagy része pfujolt a vendégek „szokásos” térdelése  alatt.

A meccs előtti gesztus már ismerős lehet számunkra, a nyugat-európai csapatok így akarják kifejezni, hogy elítélik a rasszizmust. Akinek pedig ez nem tetszik, az rasszista – legalábbis szerintük. Emlékezhetünk, a szeptemberi angol-magyar után – amikor a 67 ezer ember jórésze fejezte ki nemtetszését – egyenesen Anglia-Rasszisták 4-0 címmel jelentek meg cikkek az angol sajtóban.

A BBC „Az angol labdarúgókat gyerekek fütyülték ki, amikor letérdeltek a Nemzetek Ligája-rajtjuk előtt” címmel számol be a mérkőzés előtt történtekről.

Hírdetés

Az amúgy hangos közönség tisztelettel végighallgatta a két himnuszt, ehhez képest igen éles váltás volt, amikor az angol válogatott rasszizmus és diszkrimináció elleni gesztusa ilyen ellenséges fogadtatásra talált egy ennyire fiatal publikum körében. Az angol labdarúgók gyorsan talpra álltak, de nem volt menekvés a pfújozás elől, aminek ironikus hátteret kölcsönöz, hogy a magyarokat sújtó büntetés, a zárt kapu, éppen azért született, hogy elrettentse a szurkolókat a további rasszista és homofób viselkedéstől. Választ igényel az is, hogyan gyúrhatók át könnyedén az UEFA szabályai oly módon, hogy egy közönség nélkül lejátszandónak ítélt mérkőzésen ilyesmi történjen” – tudósít a brit közszolgálati média, amely szerint tehát a térdelés kifütyülése „rasszista és homofób viselkedés”.

Hihetetlenül hangos volt a közönség, és a szemünk rájuk szegeződött, amikor az angol labdarúgók letérdeltek. Tisztán hallatszott a stadionban, hogy iskolások ezrei fütyültek. Furcsa hang volt, mert legfeljebb tizennégy évesek lehettek a stadionban, éppen ezért magasabb volt a hangfekvés, mint amilyent ilyen esetekben megszoktunk. De tisztán hallatszott, hogy a közönség többsége pfújolt. Nem az UEFA-rendelkezések ellen szólunk. Nem várjuk, hogy az UEFA újra megbüntesse a magyarokat, de hogy egy rasszizmus miatt zárt kapus meccsen, ahol a stadion kétharmada foglalt, ilyesmi történjen, az ízléstelen, nincs jó üzenete. További aggodalom, hogy tizenévesekről van szó. Nem tetszik nekik az angol futballisták gesztusa, nem fogadják el azt” – ezt már a Sky News riportere írja.

A Guardian már egyenesen az UEFA  reakciójára vár.  „Újra választ kell adniuk a kérdésre, mennyire hiteles a rasszizmus elleni fellépésük, hiszen az angol válogatottat megint pfújolták a magyarországi Nemzetek Ligája-mérkőzésük előtt.

„Az angolok úgy játszottak az iskolásgyerekek előtt, mintha ők lennének az iskolásgyerekek” – írja a The Sun. Hozzáteszik: „ha a fiatalok ezrei nem fütyülték volna ki Gareth Southgate játékosait a meccs előtti térdeléskor, akkor a szalagcímek az utóbbi évek legrosszabb angol teljesítményéről szólnának. S ha a történtek rossz szájízt is hagynak, az semmit sem von le a magyar csapat sikerének értékéből, hiszen hatvan éve először győzte le Angliát.

Zárásként jön a Daily Mail, amely szintén az UEFA felelősségét firtatja.

Ha azt gondoljuk, hogy Angliának rossz napja volt, akkor máris emeljünk kalapot az UEFA előtt, mert ha Angliának rossz napja volt, akkor az UEFA-nak még rosszabb. Egy komédiát vittek színpadra szombat este. Nincs rá jobb szó. A magyar szurkolók korábbi rasszista viselkedése miatt zárt kapus meccsre készültünk, de az elgondolásból egy vicc lett. Üres stadion? Az UEFA nyújtotta kibúvónak köszönhetően több tízezren voltak a stadionban. A többségük iskolás, de volt velük néhány ezer felnőtt is. Izzott a levegő, parázs volt a hangulat” – írják, elfeledkezve arról, hogy ez már egy több éve bevett gyakorlat az európai futballban, a románok is játszottak már gyerekek előtt Bukarestben, ráadásul az angolok is gyerekek előtt fogadják majd következő ellenfelüket a tavalyi Eb-n nyújtott szurkolói rendbontásuk miatt. Más kérdés, hogy a wolverhamptoni meccsre a hírek szerint eddig mindössze 2000 gyerek jelentkezett.

„Az egyedüli szurkolók, akiket megbüntettek, az angolok, akik nem juthattak be. Hogy még nevetségesebb legyen az egész, a gyerekek, akiket beengedtek, az angol himnusz tiszteletteljes végighallgatása után hangosan kifütyülték az angol labdarúgókat, amikor a rasszizmus elleni tiltakozásként térdre ereszkedtek a kezdés előtt. Szóval az ötlet, hogy gyerekeket engedjenek be a stadionba, már az előtt visszaütött, hogy elkezdődött volna a meccs. Tapsoljuk meg az UEFA-t ezen a ponton. Egyértelművé tette, hogy nem elkötelezett a rasszista viselkedés büntetését illetően. Egyáltalán nem. Ez a meccs a magyar szurkolók számára maga volt a karnevál. Dehogy büntetés. Olyan meccs volt, ahol a kedvenceikért lelkesedők folyamatos drukkolásukkal előnyt jelentettek a csapatuknak. Ez nem büntetés. Még egyszer: ez egy bohózat” – írja a Daily Mail.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »