Kikelt a kapitalizmus ellen a multimilliárdos

Kikelt a kapitalizmus ellen a multimilliárdos

Warren Buffett azon akadt ki, hogy a világ leggazdagabb országában, az USA-ban elképesztően sok a szegény, és óriásiak a jövedelmi különbségek – olvasható az Upworthy nevű amerikai portálon.

„Ennek semmi értelme” – így fogalmazta meg a portál szerint Warren Buffett, a világ egyik leggazdagabb embere elképedését azon, hogy ilyen sok szegény él a világ leggazdagabb országában, az Egyesült Államokban.

A milliárdos amerikai üzletember egy a Reuters hírügynökségnek adott interjúban adott hangot értetlenségének a jövedelem egyenlőtlen elosztása miatt. Mint mondta, természetes, hogy vannak egyenlőtlenségek a piacgazdaságban, de az azért mégsem járja, hogy egy fejenként évi 50 ezer dolláros GDP-t kitermelő országban ennyi dolgozni akaró ember szegénységben éljen. Ennek semmi értelme – tette hozzá a már fent idézett mondatát.

És valóban, annak ellenére, hogy az egy főre eső amerikai össztermelés évente több, mint 54 ezer dollár (kb. 15 millió forint), az egyenlőtlenségekből nincs hiány.

Gazdag USA, szegény polgárok

Hírdetés

Más fejlett országokhoz képest az alacsony jövedelmű amerikaiak kivételesen rossz elbánásban részesülnek: a gazdasági ranglétra alján elhelyezkedők sokkal rosszabbul élnek, mint a norvég, német vagy kanadai szegények. Amerika szegényei a világátlaghoz képest is szegények, mert úgy döntöttünk, hagyjuk, hogy így legyen – írta vádló cikkében Jordan Weissman, a Slate magazin újságírója, aki szerint arányaiban senki nem költ olyan keveset a szűkölködők – akár a munkanélküliek, akár az idősek – megsegítésére a gazdag országok közül, mint éppen Amerika. Eközben a lakosság legfelső, egyetlen százaléka keresi meg az összjövedelem 20 százalékát, köszönhetően az évtizedek óta növekvő egyenlőtlenségnek, hiszen 1981-ben ugyanis még csak 10 százalék körül volt ez az arány – fejtegeti az Upworthy, amely azt a kérdést is felteszi: vajon ez az 1 százalék tud erről?

 

300-as szorzó a fizetéseken

De még ennél is lesújtóbb képet fest az amerikai felsővezetők jövedelme az átlag munkavállalóéhoz képest: míg a legnagyobb amerikai cégek vezérigazgatói 1965-ben mintegy 20-szor annyit kerestek, mint egy átlagos beosztottjuk, ma már 303-szor annyit visznek haza az Economic Policy Institute felmérése szerint (ez a szám 1999 körül ráadásul kis időre egészen 376-ig felment).

Mindenesetre Warren Buffett a rendszert okolta azért, hogy a már amúgy is gazdagok ilyen vad iramban gazdagodtak az elmúlt időszakban: „a vagyon felfelé áramlik, és kormányzati beavatkozás kell, hogy orvosolja ezt a problémát”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »