Az 1848-49-es szabadságharc leverése után a magyarországi tudományos körökben olyan iskola szerveződött, amely a magyar őstörténet forrásait, érveit, bizonyítékait minden eszközzel igyekezett a hitelességétől megfosztani, hogy az idegenből származó, célirányos téveszméket tudatosíthassa. Pedig a műveltség nálunk mindig alaposabb és egyetemesebb volt, mint bárhol a világon, csak nem szabad összetéveszteni a kedvezőbb gazdasági helyzet nyújtotta lehetőségekkel, a magasabb életszínvonallal, ami a migránsok miatt már a fejlett nyugati országokban is alig tartható.Elismert külföldi és magyar tudósok, a francia Francois Lenormant, Jules Oppert, az angol George és Henry Rawlinson, a német Anton Deimel, Fritz Hommel, a magyar Torma Zsófia, Varga Zsigmond, Badiny Jós Ferenc, Götz László, Padányi Viktor, Zakar András stb. bizonyítják a sumir-magyar nyelvi, műveltségi hasonlóságokat, azonosságokat. A mai magyarországi történészek, nyelvészek még lehetőségként sem említik, nemhogy a igazolnák vagy észérvekkel tagadnák. A magyar nép és a nyelv eredetének mai, hivatalosított álláspontja megrekedt a finnugor rokonításnál.A magyar nyelv és a nép a sumirnak valóban nem rokona, hanem sokkal több. Több más élő és kihalt néppel egyetemben egyenesági leszármazott, utódnép. A rokonság oldalági leszármazást, kapcsolatot jelent. A nagyapám nem rokonom, hanem ősöm, elődöm, az unokatestvérem viszont rokonom stb.A finnugor kutatások történelmünk talaját meddővé, terméketlenné tették. Befagyasztották a Volga-Káma vidékére, újabb táptalajt adva a magyarság évszázadok óta tartó érthetetlen, rosszindulatú rágalmazásának, megaláztatásának, melynek a trianoni területrablás sajnos nem a tetőzése. Kálváriánknak még nem értünk a végére. 1488-ban Thuróczy János komoly érvekkel utasította vissza a nyugati krónikák azon állítását, miszerint a magyarok gonosz szellemektől, démonoktól származnak, hiszen „élő ember nem származhat testetlen lelkektől, hanem hús-vér asszonyoktól”.[1]
A Thuróczy krónika 1488. évi augsburgi kiadásán levő Mátyás- címer (Országos Széchényi Könyvtár)
A magyarság nemzet- és küldetéstudatának megnyirbálása nemcsak az osztrákoknak, hanem minden más, hazánkat megszálló hatalomnak kedvezett és kedvez. Csak a küldetéstudatától, a nagy elődeitől megfosztott, állandó bűntudatban tartott népet lehet leigázni, kirabolni. S ezer év óta minden Magyarország javaira ácsingózó, megszálló idegen hatalom, lett légyen az német, osztrák, orosz vagy trianoni utódállamocska, szülőföldünk megszállására, a magyarság elpusztítására törekedett és törekszik.1842-ben a Magyar Akadémia 1000 forintot szavazott meg a sváb származású Reguly Antalnak, hogy a Volga-Káma-Bjelaja folyó vidékén kutassa fel a magyarság finnugor rokonait. A közhittel ellentétben Regulyt az 1848-49-es magyar szabadságharc leverése után nem az osztrákok küldték ki az Uralba, hanem a korabeli MTA. A szabadságharcban elvérzett Magyarországnak nem volt lehetősége, az osztrákoknak meg nem volt érdekük, hogy bárkit is elküldjenek a magyarok elődeinek kutatására. Reguly tehetséges, alapos kutató, minden nehézséget legyűrő nyelvész volt. 1842-től 1846-ig tartó küldetését híven teljesítette.[2] Megtalálta a finnugor népecskéket, rátalált a vogulokra. A nyelvük valóban rokon vonásokat mutat a magyarral. Ám a vogul Szibéria kőkorszaki népeinek maradványa, embertanilag távol áll a magyartól, a nyelvének toldalékoló jellege a többi finnugor népecskéével együtt átvétel.
Vogul kéregedény díszítése. Hátsó lábán álló medve. (Északi Szoszva völgye)[3]
1848-ban Reguly Ural-vidéki kutatásait meghálálandó, kinevezték a pesti Egyetem könyvtárnokává. A szabadságharc idején itthon sem volt, a Szepességben gyógykezeltette magát. Szoros kapcsolatban állt az osztrákokat híven kiszolgáló Hunfalvy/Hunsdorfer Pállal, a század közepén felbukkanó szintén Munkácsival (Munk Bernát), Szinnyeivel (Ferber József), Budenz-cel stb. Ezek az MTA-ban idegen származású, nem magyar anyanyelvű nyelvészek világosították fel a magyarságot a saját anyanyelvükről, és megtanították kitekerni, gúzsbakötni az eladdig hallás utáni helyesírását.
Állatalakokkal díszített aranyhal (etruszk, aranylemez, 4,1 cm, Kr. e. 6. sz.)[4]
Az osztrákoknak kapóra jött Reguly kutatása, hiszen a magyarsággal el kellett hitetni, hogy nincs joga a függetlenségre, az önálló államiságra, mert idegen Európában, betolakodó a Kárpát-medencében. Reguly az osztrákok ezirányú törekvésében teljesen ártatlan volt, de a kutatásai tudományos alapot teremtettek a „halszagú [finn-ugor] atyafiságnak”; bár senki nem vitatta, hogy a finnugor népek nyelve toldalékoló jellegű, miként a magyar.1877-ben a Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter az egységes magyar származáselmélettel foglalkozó egyik ülés végeztével legendás kijelentést tett: „Tisztelem az urak álláspontját, de én mint miniszter az ország érdekeit nézem, s ezért a külső tekintély szempontjából az előnyösebb finn-ugor származás princípiumát fogadom el. Mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finn-ugor eredet mellett törnek lándzsát…” (Azóta is keresik e kijelentést az MTA korabeli ülésein készült jegyzőkönyvek anyagában, de máig sem sikerült megtalálni. Akár mondta Trefort, akár nem, az események ezt igazolták.)
Közös ivószarvból (rhüton) ivó két emberalak. A két fösszedugott fej középütt egyetlen arcot képez. (Szkíta, domborított aranylemez, 4 cm. Kul Oba-i kurgán, Kr. e. 4. sz.)[5]
A fentiek a józan észnek ellentmondanak, hacsak nem politikai sugallatra, a magyarság lealacsonyítása érdekében nevesítették Treforttal. Az „európai rokonok”, a finnugor népek még javában gyűjtögettek, halásztak, vadásztak, az ázsiaiak, pl. a sumirok (azonosak a kusitákkal) már megteremtették azóta is csodált államaikat. A sémita akkád, asszír, indoeurópai szasszanida perzsa, arab népirtó hódítás elől a sumir utódok afolyamközi hazájuktól egyre távolabb vándorolva vitték magukkal és adták át más népeknek örökölt és szerzett tudásukat, ami úgy szóródott szét a világban, mint a pitypang bóbitájáról a magok. Az elvándoroltak utódai a pelazgok, az etruszkok, a piktek, a gaelek, a kelták, a baszkok, a kurdok, továbbá számos szkítafajú nép, köztük a hun és a magyar is nagyműveltségű államalkotó népek lettek.
Pikt ezüstbross (ezüst, üvegberakás, 6,5 cm, Aldclune, Blair Atholl)[6]
Mindezek ellenére nem helyes a fürdővízzel kiönteni a gyereket.170 év óta a mindenkori magyar állam rengeteget áldozott a finnugor kutatásokra. A megállapítások igazak, alátámaszthatóak csak a kiindulópont téves. A magyarság (beleértve a hunokat és az avarokat) nem a korabeli európai (és más) műveltségek átvevői, hanem éppen ellenkezőleg az átadói voltak. Élesztőként hatottak a jóval alacsonyabb műveltségi szinten élő középkori európai népekre. A nyelvüket sem a vándorlások során tanulták meg, nem a „németektől”, szlávoktól szedték össze, hanem kiforrott csodálatos nyelvvel, műveltséggel érkeztek vissza a Kárpát-medencébe. E tétel elfogadásával minden a helyére kerülne, beleférne a finnugor, de beleférne a déli származáselmélet, a sumir-magyar nyelvi és műveltségi kapcsolat stb.
Gyeplőtartó – Lószerszám tartozék (arany, ezüst, Ur, Mezopotámia Kr. e. IV. évezred)[7]
1844 óta sorra tárják fel az mezopotámiai városokat. A a felfedezés izgalmában világszerte lázas sietséggel fejtették meg az ásatásokon előkerült, és az európai múzeumokba szállított ékírásos agyagtáblák és -töredékek millióit. A zsidó származású francia Jules Oppert kijelentette, a sumir agyagtáblák ragozó nyelven, míg az asszír ékiratos szövegek sémita nyelven, de a sémita írástól eltérő sumir jelekkel íródtak. Samuel Noah Kramer írja: A „sumer nyelvszerkezet vizsgálata arra a következtetésre vezetett, hogy az szoros kapcsolatban áll a török a finn és a magyar nyelvvel…”. E véleménnyel számos tudós (Lenormant, Sayce, Hommel, Alfred Jeremias stb.) egyetértett, de a korabeli tudósok, Joseph Halévy, Ujfalvy Károly Jenő stb. részéről voltak ellenvélemények is.[8] Sajnos a magyarországi irányadó tudományos körök ez utóbbiakkal értettek egyet.Az 1892-ben megtartott londoni Orientalista Világkongresszuson az MTA-t Goldzieher Ignácz képviselte, aki visszatérve úgy számolt be, hogy Joseph Halevy drinápolyi származású párizsi keletkutató elmélete győzött, miszerint „a szumir nép és a szumir nyelv soha nem létezett. A szumir ékirásos szövegek az asszír-babiloni papok titkos nyelvén íródtak. Az emberi művelődés kezdetei a sémita népekhez kapcsolódnak.” (E vélemény sutba dőlt a párizsi Louvre őrizte Gudea kori sumir agyagtáblák, feliratok felfedezésével!)Nagy Géza a Századunk 1896. évi számában írja: Budapestre visszatérvén Goldzieher „… elfelejtette megemlíteni, hogy a nyugati tudományos világ képviselői, az angolok, a németek és a franciák a szumir kultúrát a Szentírástól eltérően úgy tárgyalják, mint ami többezer évvel megelőzte a sémit, vagyis az un. semita kultúra a szumir kultúra közvetlen átvétele. Sőt a szumir nyelvet az ural-altáji nyelvcsalád egyikének tartják, és nem értik, hogy míg a finnugor nyelvnek nincs írott nyelvemléke, addig a szumirból magyarrá fejlődött nyelvnek 5-6000 éves nyelvemlékei mellett az MTA tudósai szó nélkül elmennek.” A káld-sumir és a magyar nyelv közti egyenesági leszármazás elméletének legalább annyi az ellenzője, mint a támogatója. Bármily nehéznek is tűnnek az ékírásos szövegek (holott nem azok), bizonyítják, amit Erdélyi József[9] ösztönösen érzett, hogy a magyar a világ egyik, ha nem az egyetlen legrégibb nyelve, ősnyelve. „Egy nyelvet tudtam valaha,elmém rá néha visszasejt.A nyelvek anyját tudtam én,amelyhez fogva béna, selyp,gügyügő minden anyanyelv. Az Isten nyelvén szóltam én,amelyen minden íge hős,világteremtő költemény.A nyelvek titkát tudtam én,elvesztettem és keresem.”
[1] Thuróczy János: A magyarok krónikája, Európa Kvk., Bp. 1980.
[2] Révai Nagy Lexikona, I-XXI. köt. Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt., Bp., 1924. XVI. köt. Reguly címszó, 126-127. pp.
[3] A tejút fiai, Európa, Bp. 1980., 397. p.
[4] Etruskische Kunst, Karl Robert Langewiesche, Königstein im Taunus, 1969, 42. p.
[5] Brasinszkij: Szkíta kincsek nyomában, Helikon, Bp, 1985. 51. p.
[6] The Art of the Picts, Thames and Hudson, London, 2004, 104. p.
[7] Reade, Julian: Mezopotámia, The British Museum Press, London (2005)
[8] Marton Veronika: Az ékírás története, Matrona, Győr, 2005.
[9] Erdélyi József: Előszó In: Árdeli szép Hold – Egy költő gondolatai a magyar nyelvről, Magyar Élet kiadása, Bp. 1939, 5.p.
Forrás:martonveronika.blog.hu
Tovább a cikkre »
