A címben feltett kérdésre egy erősen jobboldali gondolkodású ember – talán meggondolatlanul, de teljes meggyőződéssel – egyből rávágná a választ: akiknél a pénz van. De az rajtuk kívül is egyre inkább mindenki előtt nyilvánvalóvá válik, hogy nem igazán azok, akik választások útján pozíciókba kerültek, hanem azok, akik felügyelik a világ politikai és pénzügyi működését, tetszés szerint befolyásolják a világgazdasági trendeket, akiknek döntő szavuk van abban, milyen információkat sulykoljon – vagy éppen ne osszon meg – a média. Az emberiség számarányához viszonyítva nem csak egy mikroszkopikusan szűk kőrről lehet szó, de – mint az a Bogár Lászlóval készült interjúnkból kiderül – fogalmunk sincs róla, kik is ők valójában. Tölgyesi Tibor Bogár Lászlóval készített, Magyar Jelenen megjelent interjúját változtatás nélkül közöljük.
– Évtizedekig éltünk a kétpólusú – USA-Szovjetunió – világfelosztásban, manapság hány pólusúvá vált a világ?
– Erre a kérdésre akkor tudunk válaszolni, ha meghatározzuk, mi is adja a világhatalom struktúra dinamikáját. Ennek három szintje van, a legalsó, a nemzetállami szint, ahol a Föld kétszázvalahány országa viszonyul egymáshoz. Az elmúlt közel hatszáz évben ebből kiemelkedett, a második szint, egy-egy nyugati nemzetállamból lett világbirodalom – brit, spanyol, holland stb. – akik nagyjából száz éven át voltak vezető szerepben. A száz év nem véletlen, ez négy nemzedék, akiknek megvan az időbeli küldetésük. Az első generáció nehéz időket él, ami erős embereket szül, a másodikban ezek az erős emberek aranykort teremtenek, a harmadikat ez az aranykor elkényelmesíti, a negyediknél pedig teljes a degenerálódás, így törvényszerű a hatalomvesztés, a bukás.
A jelenkor világbirodalma az Egyesült Államok az első világháborút követően emelkedett igazán fel, eltelt száz év, s meg lehet nézni mentálisan, szellemi szintjét tekintve milyen állapotban van ez az ország.
– Ezt a trendet nem tudnák a tengerentúl megváltoztatni?
– Véleményem szerint meg lehetne, abban az esetben, ha valami olyan szellemi átalakuláson menne keresztül, ami lendületet adna a fejlődésének. Én látom Amerikában is azokat a szellemi áramlatokat, amik képesek lennének további utat kirajzolni az amerikai birodalom számára, de a mai irányítói nem csak hogy semmi jelét nem mutatják a változtatásnak, hanem önkritika helyet globális méretekben az erőből politizálást választják. Ez az elbizakodottság, ami minden kritikára anyahajókkal és kommandós egységekkel válaszol, nem vezet sehová, mert bár katonailag lehengerlő, szellemi érvek tekintetében nem ad választ a súlyos kérdésekre.
Emellett még egy fontos dolog, hogy míg az előző világbirodalmak közel ezeréves múltú országokból emelkedtek ki, addig az USA-nak nincs múltja, ez egy csinált, elemekből összerakott formáció. Nem véletlen, hogy az európaiaknak az ottani megtelepedés nehézkes volt, az őslakosság kiirtásával járt – az USA bűnben fogant – s ennek a negatív lenyomata örökre ott maradt a rendszerben. A másik dolog, hogy kezdetben részben rabszolgamunkára épült a gazdasága, a behurcoltak mai utódaiból sokan nem érzik sajátjuknak ezt az országot, ebből is folyamatos a feszültség.
– Hogyan lehetne tehát most az USA problémáit felvázolni?
– Egyrészt a birodalmi elit szellemileg degenerálódott, a többi országgal való szellemi vitákban érvként a haderejük fitogtatását használják fel, ami egyszerre szomorú és nevetséges. Másrészt baj van az országon belül, hiszen nem igazán nemzetállam, nincs olyan múltja, amiben ez kialakulhatott volna.
Pénzügyileg a hatalmas államadósság és az óriási deficit annak a következménye, hogy a nemzetállam és a birodalom csak szimbolikusan különül el egymástól, a birodalomnak nincs önálló költségvetése, a nemzetállam infrastruktúráját használja. Amíg a birodalom összes kiadása a nemzetállam költségvetését terheli, addig a birodalom bevételei a globális amerikainak látszó nagyvállalatoknál – mint az Apple, az Amazon, vagy a Google – halmozódnak fel. Ezeknek a vagyona egyenként is kétezer milliárd dollárra tehető, összehasonlításként Magyarország teljes nemzeti vagyona – amiben minden érték benne van – nem éri el az ezermilliárd dollárt.
– De hát az amerikai politikusok tudnának tenni a problémák ellen, vagy mégsem?
– Ehhez nyilván olyan törvényeket kellene hozni, ami ezt elősegíti, de nem ez történik, s azt is megmondom miért. Az amerikai törvényhozás alsó és felső házában – ahol ezek megszülethetnének – három „típusa” van jelen a képviselőknek. A legtöbben, olyan 90 százalék a nemzetállam képviselőjeként – bár alapvetően azért mindenki nemzetállam képviselőjeként kerül be a parlamentbe – határozhatók meg. A képviselők majd 9 százaléka már be van avatva a birodalmi ügyekbe, ők a birodalom érdekeiben politizálnak. A fennmaradó 1 százalék olyan nagyformátumú, jelentős politikus, aki már a harmadik világhatalmi szintet testesíti meg, amit én – jobb megnevezés híján – birodalom kiválasztó főhatalomnak neveztem el.
Az elmúlt hatszáz évre, de akár még sokkal régebbre is visszatekintve vannak tehát a nemzetállamok, felettük van a mindenkori éppen regnáló birodalom, s legfelül van ez a titokzatos harmadik szint, az a főhatalom.
– Tudjuk, hogy kik alkotják ezt a főhatalmat?
– Erről a hatalomról szinte semmit nem tudunk, a létezését is csak spekulatív módon tudjuk bizonyítani. Az azonban bizonyos, hogy ennek a Főhatalomnak vannak vezetékei, reprezentánsai – ide sorolom Soros Györgyöt és a néhai Kissingert is – akik eljárnak az érdekében. A lényeg, hogy ez a harmadik szint közvetlenül nem is mutathatja meg magát, sőt azt próbálja elhitetni, hogy ő nem is létezik egyáltalán. Annak oka, hogy nem akar egyáltalán megmutatkozni, az az, hogy aminek tudunk, a működéséről azt már vissza lehet kérdezni, lehet kritizálni, sőt akár felelősségre is lehet vonni. Márpedig – s ez nagyon fontos – az igazi hatalom nem akarja alávetni magát semmilyen ellenőrzésnek, el akarja azt hitetni, hogy ő tulajdonképpen nem is létezik. Akik pedig mégis feltételezik a létezését, azokról azt mondják, hogy mind csak tévednek, vagy összeesküvés-elmélet gyártók. Én viszont abból indulok ki logikailag, hogy ez a birodalmi dinamika nem működhetett volna az elmúlt hatszáz évben, ha nem lenne felette egy szellemi központ.
– Az előbb említette személy szerint is a nemrég elhunyt, volt amerikai külügyminisztert – Henry Kissingert – neki mi lehetett a feladata?
– Ő egy kijáró ember volt, egy kapocs, a birodalmak és a legfőbb hatalom között. Itt volt egy százéves, már semmilyen komoly beosztással nem bíró aggastyán, akit a legmagasabb szinten fogadtak Pekingben, s ha akarta volna, ugyanígy mehetett volna, mondjuk bármikor Moszkvába is. Ő ugyan csak a második szinten volt, de egyértelműen a harmadik, legfelső szint megbízásait teljesítette, s ezt azok is tudták, akik akkor fogadták.
Röviden még egyszer összefoglalva az első kérdésre a válaszomat, én nem pólusokban értelmezném ezt a világot, hanem szintekben, amiből három van. A legalsó a nemzetállamok szintje, a második szint a mindenkor gyakorlatilag egyeduralkodó birodalom, és a harmadik – számunkra nem látható szint – amit úgy is felfoghatunk, mint valamiféle szellemi energia, a birodalmakat kiválasztó, az ő sorsukról döntő hatalom. Tudom, hogy elméletem meglehetősen szürreális, de az elmúlt századok folyamán számtalan olyan esemény megtörtént, aminek bekövetkeztét senki nem gondolta volna, akár csak pár évvel korábban sem.
– Az USA száz éve lejárt, várható egy új birodalom feltűnése?
– Igen, úgy látom, hogy a nyugati nemzetállamok helyett egy keleti, háromezer éves kultúrájú gigantikus ország, Kína, kaphatja meg azt a státuszt, hogy világbirodalom legyen. Ő az elmúlt közel ötven évben szuper kapitalizmust épített ki, ami a jelek szerint jól megfér az ősi szakralitással és a kommunistának látszó diktatúrával is. Nehéz megjósolni, hogy mivé válhat Kína a jövőben, mindenesetre a fejlődése páratlan, s ennek még közel sincs vége. Nem véletlen, hogy annak a tömörülésnek – a BRICS-nek – ami tulajdonképpen a nyugatinak nevezett országok ellenében, a legfontosabb nem nyugati országokból állt össze, a vezető ereje mindenképpen Kína.
Egyébként az is elképzelhető, hogy ez a bizonyos harmadik szint egy új szerkezeti keretet akar adni a világhatalom gyakorlásának, amikor nem egy ország, hanem egy világhatalmi egyesség háló, egy hálózat, kapja a második szintet, a birodalmi státuszt. Persze szemmel láthatóan az Egyesült Államoknak még esze ágában sincs átadni a pozícióját, de bizonyára meg fogja tenni, ha parancsba kapja a birodalomkiválasztó főhatalomtól, vagyis a harmadik szinttől.
Ami pedig minket, Európát illeti, úgy néz ki, teljesen súlytalanná váltunk, ez elsősorban a teljes amerikai vazallussá válásunknak köszönhető. Sajnos Európa meghatározó hatalmai semmi jelét nem mutatják annak, hogy ebből bármilyen módon ki szeretnének keveredni, sőt a lengyel fordulat még inkább szorosabbá fűzheti ezt a hátrányos kapcsolatot. Pedig, ha valaki, akkor mi magyarok igazán tudjuk, milyen szomorú a sorsa a várható vesztes mellett kitartó utolsó csatlósnak.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
