Kijött a lista, ők kaphatnak az ingyen napelemekből

Napelemes rendszer most, akár 50% állami támogatással! Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Tavaly decemberben indult el az a napelemes és fűtéskorszerűsítési program, amelyben 100 százalékig vissza nem térítendő támogatást biztosítanak az alacsony jövedelmű háztartások számára. A pályázatot regionális csoportok szerint, négy ütemben bonyolítják le. Az első ütem már le is zárult, legközelebb területtől függően idén szeptemberben vagy októberben lehet igényelni a támogatást. A programba olyan háztartások csatlakozhatnak be, ahol a tulajdonosok 2020-as átlagjövedelme nem haladja meg a 4,85 millió forintot. A csomagban két beruházástípus valósítható meg: tetőre telepített napelemes rendszer kialakítása; valamint napelemes rendszer kiépítése, fűtési rendszer hőszivattyúval történő elektrifikálása, villamosenergia-tároló beépítése és nyílászáró csere. Előbbi kategóriára maximum 2,9 utóbbira pedig 11,3 millió forint érhető el. A program eddig óriási sikert aratott, sőt az első ütem a pályázók számát tekintve az elvárásokat is felülmúlta. A hivatalos pályázati oldalon ezért bejelentették, hogy az érdeklődésre való tekintettel módosítják a kiírást, hogy minél többen tudjanak élni a támogatással.

Az egyik legfontosabb változás, hogy eltörölték a korábban kialakított pontrendszert. Eddig az érintett háztartásban élő gyermekek száma, illetve az otthon földrajzi elhelyezkedése alapján állítottak fel egy sorrendet, amely az egyes pályázók számára elérhető összeget határozta meg. Ennek eltörlése azt is jelenti, hogy a gyermekes háztartások immár nincsenek előnyben a gyermektelenekkel szemben.

Hírdetés

Módosították továbbá az első ütem keretösszegét, illetve a tervezett fejlesztések megvalósításának időkorlátját. Az első beruházástípus esetében a korábbi 14 hónap helyett immár 20 hónap áll rendelkezésre a kiépítésre a támogatói okirat megszerzése után. A második kategóriában 18-ról 26 hónapra emelték a határidőt. 34 920 helyett az új kiírás értelmében már 45 000 projektet támogatnak.

Fontos változás emellett, hogy a szállítói előleg igénylésére vonatkozó szabályokat egyszerűsítették, ezzel pedig csökkentek a kivitelezők adminisztratív terhei. A pályázati oldalon azt írják, az elkövetkező hetekben döntést hoznak az első ütem igényeiről. A cél az, hogy minél előbb a lehető legtöbb háztartás támogatáshoz jusson.


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »