A kijevi régióban lévő ukrán hadiüzemekre, egy katonai repülőtér infrastruktúrájára és az ukrán haditengerészet akna- és torpedófegyverzetének egyik raktárjára mért csapást precíziós fegyverekkel és drónokkal az orosz hadsereg – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
A tárca szerint az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudott nyomulni, a „különleges hadművelet” övezetében több mint 1200 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan. A moszkvai katonai tárca a megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel FPV-drónok kezelőinek egy kiképzőközpontját, több lőszerraktárt, tíz páncélozott harcjárművet, hét amerikai JDAM irányított légibombát, két HIMARS-rakétát, továbbá 123 drónt.
A hadijelentés beszámolt ukrán mozgósítottak egy Szumi közelében működő kiképzőközpontjára mért Iszkander-csapásról is, amely mintegy száz katonát megölt és 14 járművet megsemmisített.
Gyenyisz Pusilin, a „Donyecki Népköztársaság” vezetője a Rosszija 24 televíziós csatornán azt mondta, hogy orosz erők a Perebudova település vasárnap bejelentett felszabadításával kiverték az ukrán hadsereget az összes olyan településről, amely a 2023-as ellentámadás kiindulópontja volt.
Szergej Lebegyev, a „mikolajivi föld alatti mozgalom koordinátora” szombaton a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek kijelentette, hogy az ukrán hadsereg drónpilótáinak képzőközpontját a Poltava megyei Kremencsug repülőtérének északi részét érte lökhajtásos pilótanélküli légijárművekkel végrehajtott csapás.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »


