Kiharcolták a vasutasok, legalább 53 ezer forintos béremelést kapnak

Kiharcolták a vasutasok, legalább 53 ezer forintos béremelést kapnak

Öt százalékkal, de legalább 53 ezer forinttal emelkedik január elsejétől a MÁV-Volán csoportnál dolgozók alapbére – közölte a pénteki, délutánba nyúló egyeztetés végén a Vasutasok Szakszervezete.

Mint írják: a munkáltatóval folytatott több, korábbi sikertelen tárgyalást követően a VSZ Lázár János miniszter segítségét kérte a megállapodáshoz.

A rossz gazdasági helyzet miatt kevesellték, ezért újratárgyalták a MÁV-Volán csoportnál a 2021-ben megkötött hároméves bérmegállapodás 2023-ra vonatkozó részét, a cég minden munkavállalójára kötelezően és egyformán érvényes 5 százalékos mértéket. A munkáltató többször is tárgyalóasztalhoz ült a szakszervezetekkel, ám nem sikerült egyezségre jutni.

Miután a munkavállalók képviselői nem fogadták el a cégvezetés 36 400, majd 41 ezer forintra módosított ajánlatát sem, a Vasutasok Szakszervezete a tulajdonosi felügyeletet ellátó Építési és Közlekedési Minisztérium vezetőjénél kezdeményezett egyeztetést.

Hírdetés

A Lázár Jánossal folytatott megbeszélést követően a mai (február 17-ei) újabb cégen belüli egyeztetésen végül megállapodtak a felek:

  • Január 1-től a személyi alapbér 5 százalékkal, de minimum 53.000 forinttal emelkedik.
  • Az áprilisi egyösszegű SZÉP-kártya juttatás 20.000 forinttal, összesen 120.000 forintra emelkedik.
  • Az önkéntes egészségpénztári tagdíjtámogatás 1000 forinttal, havonta összesen bruttó 6016  forintra emelkedik
  • Meleg János szakszervezeti elnök a béremelés mellett jó eredménynek tartja, hogy a szakszervezet elvárására a munkáltató 100 ezerről 120 ezerre emeli az egyösszegű SZÉP-kártya juttatást, s 1000 forinttal – bruttó 6016 forintra – növeli az önkéntes egészségpénztár havi tagdíjtámogatását.

    A béremelés január elsejétől érvényes – szögezte le. A Vasutasok Szakszervezetének vezetője hatalmas eredménynek tartja, hogy a MÁV-Volán csoportban az idei bérfejlesztés után a kezdőbérek jelentős mértékben meghaladják a minimálbér és a garantált bérminimum összegét.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »