Világvége hangulat uralkodik Franciaországban.
A Francia Közvélemény-kutató Intézet (Ifop) legfrissebb felmérése szerint a válaszadók 65 százaléka úgy gondolja, hogy a francia civilizáció össze fog omlani. Vagyis, 10-ből több mint 6 francia nem hisz abban, hogy a francia kultúra és nemzet, a ma ismert formájában, képes lenne a fennmaradásra. Ráadásul a francia civilizáció bukását vizionálók harmada úgy gondolja, hogy az összeomlás 20 éven belül fog bekövetkezni, drámai és brutális módon. Súlyos ítélet ez egy olyan nemzettől, amelyik közismerten büszke kultúrájára, történelmére, hagyományaira.
És hogy miért fog bekövetkezni a kataklizma? A világvége-hívők 27 százaléka szerint a klímaváltozás, 15 százaléka szerint a tömeges bevándorlás, 14 százaléka szerint pedig a francia társadalmat feszítő, kvázi-polgárháborús helyzetet teremtő ellentétek okozzák majd Franciaország vesztét.
A polgárháború kirobbanásának veszélye évek óta napirendben van Franciaországban. Gilles Kepel francia politikatudós, iszlámszakértő már 2016-ban úgy fogalmazott, hogy a „dzsihádnemzedék” célja Európa polgárháborúban történő elpusztítása, majd egy iszlám társadalom felépítése.
A tömeges migrációt Franciaországban gyakran a „nagy kicserélődés” (Grand Remplacement) elnevezéssel illetik. A kifejezést a francia író, Renaud Camus alkotta meg, aki szerint a mainstream politikai elit tárgyként, termékként tekint a polgárokra: „Árucikk, gyártó és fogyasztó egyben, egy dolog, egy szám, nem pedig egy emberi lény.” Egy 2019-es felmérés szerint a franciák egynegyede hisz az elméletben, amely szerint a globalista elit azért támogatja a bevándorlást, hogy az őshonos európai lakosságot új népességre cseréljék.
Ez a borúlátás egyébként nem csak a franciákra jellemző. Szinte az összes fejlett nyugat-európai ország lakói pesszimisták nemzetük és úgy általában Európa jövőjével kapcsolatban.
Vajon a klímaváltozás, a migráció, vagy a gazdasági nehézségek kapcsán – ítéljük ezeket bármilyen súlyosnak is – miért jut a nyugati ember arra a végletes következtetésre, hogy a civilizációja egy emberöltőn belül eltűnik? Vegyük Franciaországot: az elmúlt 100 évben túlélt két világháborút, gyarmati háborúkat és gyarmatainak elvesztését, a ’68-as diáklázadást, majd át kellett adnia szuverenitása jelentős részét az Európai Uniónak, és végül rákényszerült arra, hogy igent mondjon a nagy vetélytárs, Németország egyesítésére. A 20. század nem éppen sikerszéria a franciák szempontjából. Ennek ellenére Franciaország vitathatatlanul létezik és néhány no-go zónától eltekintve még mindig kellemes helynek mondható. Mégis, a franciák kétharmada szerint épp a következő 20 évben szűnik meg létezni. Nem túlzás ez? Hiszen, mint látható, az elmúlt száz évben a mostaninál nagyobb problémákkal is megküzdöttek, mégis túléltek. Lehet, hogy ez a szélsőséges pesszimizmus a magárahagyottság érzéséből táplálkozik? Abból, hogy a franciák úgy érzik, a vezetőik elárulták őket és nem foglalkoznak a problémáikkal. Vagy, ha foglalkoznak is, nem jutnak el a cselekvésig.
Ezt a magárahagyottság érzését pedig fokozza a tehetetlenség mindennapi tapasztalata: mindegy kire szavaznak, mindegy milyen sokáig és elkeseredetten tiltakoznak, semmi se változik. Ahogy Németországban, Skandináviában és a Benelux államokban sem. A nyugati ember ezért joggal érzi úgy, hogy egy sötétben robogó vonaton ül, amelyről leszerelték a vészféket és egy ismeretlen állomás felé halad megállíthatatlanul. Az ablak alatt pedig ott virít a szellemeskedő felirat: Kiha-jol-ni veszélyes!
Lánczi Tamás
politológus
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
