Lesz-e magyar nyelv a 30. században? És ha igen, milyen? Megértenénk vagy a szókincsváltozás miatt ez eleve elképzelhetetlen? Eőry Vilma, Pomozi Péter és H. Tóth Tibor nyelvészekkel, a Magyarságkutató Intézet munkatársaival a várható változásokról és nyelvünk helyzetéről beszélgettünk a magyar nyelv napja alkalmából.
Talán mindenki ismeri a Mézga család „újmagyar nyelvét”, amelyen Köbüki, a 30. századi utóduk beszél. Szellemes ötlet vagy okos következtetés? A nyelvészek szerint egy nyelv sorsa és változása egészében kiszámíthatatlan, ám a változásnak vannak jelei.
– A Köbüki által beszélt újmagyar nyelv rajzfilmbeli ötlete szellemes, de ez a szócsonkokból álló kód nem felel meg a beszéd természetének. Azt viszont jól szemlélteti, hogy a változások egyik meghatározó iránya a rövidülés és az egyszerűsödés; és az a felismerés is helyes, hogy egyszerű szavaink első szótagjainak meg kell maradniuk; ezek a hangsúlyos tövek hordozzák a fogalmi jelentés magvát – mondta H. Tóth Tibor nyelvész.
De nyelvünk a Halotti beszéd óta eltelt bő nyolcszáz év alatt nem változott lényegesen – véli Eőry Vilma –, ezért nem feltételezhetünk sokkal több változást az elkövetkezendő ezer évben sem. – A szavak ilyen mértékű megrövidülése, a ragozás hiánya és a szórend változatlanul maradása együtt semmiképpen nem valósulhat meg. Bizonyára lesznek hangváltozások, a ma is folyamatban levők közül az egyik, hogy a szóvégi néma h-t ch hangértékkel ejtik. A szókincs a nyelvnek a legváltozékonyabb része, minden bizonnyal lesznek tehát ma még el sem képzelhető szavak, és sok szó jelentése megváltozik; lesznek olyanok is, amelyek ma használatosak, akkor pedig már senki nem emlékszik rájuk.
Pomozi Péter viszont Trianon óta a magyar nyelv radikális térvesztését érzékeli, így számára nem az a kérdés, hogy milyen lesz a magyar nyelv a 30. században, hanem hogy milyen módszerekkel tudjuk, tudnánk megakadályozni anyanyelvünk további sorvadását: – Egy nyelvet beszélői egyébként nemhogy kilencszáz, de kilencven éven belül is lecserélhetnek másikra, ha drasztikusan csökken egy adott nyelv presztízse. Másrészt igaz, hogy némi iskolázottsággal ma is megértjük a bő 800 éve született Halotti beszédet, és ez a stabilitás ritka jelenség Európa nyelvei közt. Lehet, hogy a Kárpát-medencében a 30. században nem rövidült magyar, szlovák stb. szavak lesznek, hanem egy neoangol nyelvcsalád új tagjai, amelynek magyaros szubsztrátumú változatában a „Szeretsz-e?” nem úgy hangzik majd: „Do you love me?”, hanem „Love you me?”, az eldöntendő magyar kérdés dallamívével.
Iskola a határon. A magánszférán kívül mindenhol az ukránt teszi kötelezővé a nyelvtörvény Fotó: Bach Máté
Ördög a falon
A nyelvészeti felmérések azzal számolnak, hogy századunk végére a világ létező hétezer nyelvének legalább fele kihal. Eőry Vilma szerint nyelvünk életképes, hiszen ebben a rangsorban a magyar 62. helyen áll 14 millió körüli beszélőjével. Bár nem dobogós, a hétezer nyelv között ez nem számít rossznak, különösen, ha tudjuk, hogy ötezer körüli azoknak a nyelveknek a száma, amelyeket százezernél kevesebben beszélnek. – Olvastam olyan előrejelzést is, hogy a mai nyelveknek csak mintegy tíz százaléka marad meg a 22. századra. Reméljük, ez túlzás, de ebben az esetben már nem állunk olyan jó helyen, különösen azért, mert a magyar beszélőközösség folyamatosan fogy.
Pomozi Péter valószínűbbnek tartja, hogy alig pár száz, javarészt önálló államiságú nyelv éri meg a 22. századot. – Az őshonos nyelvek eltűnése összefügg az életmódváltással: ha kiirtják őseid erdeit, és nagyvárosi, idegen környezetbe kényszerítenek, ott senkivel sem beszélheted majd apáid-anyáid nyelvét. Ez a folyamat már nagyrészt lezajlott Észak-Amerikában és Ausztráliában, ma is zajlik az Amazonas mentén és Oroszországban, ahol többek közt a magyarral rokon nyelvek tűnnek el.
Noha a magyar beszélőközösség pillanatnyilag olyan helyzetben van, hogy nyelvünket közvetlenül nem fenyegeti a kihalás veszélye, de hosszabb távon – a világpolitikai, világgazdasági folyamatok kedvezőtlen fordulatainak, a népességfogyásnak és a népességcserélődésnek a hatására – jelentősen romolhat anyanyelvünk életképessége. Az angol egyeduralkodóvá válása, a világháló mindennapos használata, valamint a világgazdaság és a világpolitika egyneműsítő beavatkozásai jó néhány kisebb nyelv kihalását hozhatják magukkal H. Tóth Tibor szerint, ezért ha eközben valamilyen okból még egy világnyelv mindennapi használatára is rákényszerülnénk, könnyen végveszélybe sodródhatna nyelvünk.
Struggle for life
„Azért szent György napja for ever” – írta Petőfi jókedvében az egyik levelében. Manapság a hunglishnak nevezett keveréknyelv már kortünet. Vajon az angol térhódítása, a magyartalan tükörfordítások, az igényes nyelvhasználat térvesztése a tömegkommunikációban, a stílus közönségessé és egysíkúvá válása anyanyelvünk kihalását is okozhatja?
– Ma elsősorban az amerikai angol igénytelen változata alakítja a nyelvi divatot, táplálja a nyelvi sznobériát. A „Lupa beachen a Myfish Seafood restaurant séfje halszeletelő workshopot tart” mondat nyáron jelent meg egy bulvárlapban. De terjed az angol present és past continuous tükörfordítása is a tinik körében: „dolgozatírásban vagyok, alvásban voltam” mondják – hívja fel a figyelmet a káros jelenségekre Pomozi Péter.
Fővárosi óvodások szavalnak. Sok múlik az oktatáson Fotó: MTI/Bruzák Noémi
A jövőben leginkább a szókincs területén számolhatunk nagy mennyiségű idegen – elsősorban angol – szóval, és nemcsak a szaknyelvek területén, hanem a modern informatikai lehetőségek és eszközök elterjedtsége miatt máshol is. Ezek a szavak nem csupán technikai fogalmakat jelölnek, hanem a kapcsolattartás formáit is átalakítják. Ezért Eőry Vilma nagyobb veszélynek tartja az ezekkel az eszközökkel is jellemezhető fogyasztói társadalom egyre felszínesebb gondolkodását és nyelvhasználatát.
– Nyelvünket mind írásban, mind élőszóban, hangzásában nap mint nap kerékbe törjük – jelenti ki karakánul H. Tóth Tibor, aki szerint írásban is egyre inkább hozzászokunk a hanyag, rövidített és gyakran hibás nyelvhasználathoz, a beszélt nyelv írott formában való rendszeres megjelenéséhez: ezt a gyorsközlések divatja, a szinte folyamatos telefonos üzenetküldés szokása, a virtuális közléstérben való állandó jelenlét igénye hozza magával. Ezzel együtt jár a szó és az írás becsületének megfogyatkozása: a képi szimbólumok, a helyzet- és hangulatjelek, ikonok áradata, egész közlésvilágunk tömegesedése, elüzletiesedése és elsilányulása.
Van megoldás?
A szókincs primitivizálódása a közösségek módszeres szétverésével, a globalista mainstream-ideológia individualizmusmániájával is szorosan összefügg. – Tamási Áron vasúti szabadjegyével harmadosztályra nyergelve még székely anekdotákat gyűjtött egy éven át. Ugyan melyik európai vasúti kocsiban lehetne 2019-ben szellemes, vérbő anekdotákat gyűjteni? – veti fel a költői kérdést Pomozi Péter.
A magyar nyelv őshonos kisebbségi nyelvként a Kárpát-medence számos pontján veszélyeztetett, miként a nyugati diaszpórában is; ám Győrben vagy Budapesten sem ülhetünk a babérjainkon. A magyarországi nyelvjárások visszaszorulásán nagyon nehéz segíteni. Abban mindegyik szakember egyetértett, hogy el kellene érni, az iskolai oktatás ne csak tananyagként tanítsa ezeket, hanem tanórán kívül is közvetítse azt a szemléletet, hogy a nyelvjárás nem szégyellni- és megbélyegeznivaló. A felvidéki, a kárpátaljai, az erdélyi és a vajdasági magyarok körében számolni kell a magyar nyelv – többnyire a helyben beszélt nyelvjárás – minőségének romlásával, használati körének beszűkülésével, és a következő nemzedékek esetében sajnos nyelvvesztéssel, nyelvcserével is. Az anyaország gazdaságélénkítő segítsége és az anyanyelvű oktatáshoz nyújtott támogatása az utóbbi időben jelentősebb, a helyi magyar iskolák, különösen a szórványokban működő hétvégi vagy vasárnapi iskolák fenntartásához az anyagi segítségen kívül szakembereket is küldenek, lehetővé teszik a Magyarországra utazást nyelvgyakorlási céllal is.
– Ha nem állunk meg a social mediának csúfolt új, közösségromboló kommunikációs formák kijelölte lejtőn, akkor ez a fajta szegényedés folytatódik. Óriási nemzetpolitikai lehetőséget szalasztunk el azzal, ha az új Nemzeti alaptantervben is több óra jut majd hetente idegen nyelvekre, mint anyanyelvünkre, a magyar irodalomra és népdalkincsünkre együttvéve – összegzi a teendőket Pomozi Péter.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
