Kihajtott a gyapot a Holdon

Kihajtott a gyapot a Holdon

Jól indul a kínai űrkutatási program növénytermesztési kísérlete a Holdon, az odaszállított hat növénymag közül ugyanis a gyapot már kihajtott, erről fényképet is közzétett a Kínai Űrkutatási Hivatal:

A biológiai kísérletet vezető Liu Hanlong professzor azt mondja, hogy a gyapoton kívül a krumpli és a repce is elkezdett növekedni. Ezen kívül lúdfüvet, élesztőt és muslicát vittek a Holdra, hogy megfigyeljék a viselkedésüket.

Ez a program már az űrbéli életet készíti elő, és fontos tudni, hogy miként változik meg az organizmusok működése alacsony gravitáción. Kimondottan olyan növényeket választottak ki, amelyek valamiben hasznosak lehetnek. Liu szerint a krumpli lehet az asztronauták fő tápanyagforrása, akárcsak a Mentőexpedíció című filmben, a gyapotot ruhakészítésre, a repcét olaj előállítására használnák.

Hírdetés

Persze az is szempont volt, hogy kisebb méretű növényeket vigyenek fel az űrbe, amelyek a 18×16 centiméteres alumíniumdobozt nem növik ki túl gyorsan.

A Hold elég szélsőséges terep a növényeknek, hiszen a hőmérséklet a nappali 140 Celsius-fokos hőségtől éjszaka egészen mínusz 180 fokig ingadozik. A konténert természetesen úgy alakították ki, hogy ez ne okozzon gondot, és 1-30 fok között tudják tartani benne a hőmérsékletet.

(South China Morning Post – Index)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »