"Kifinomult" kibertámadás érte Ausztráliát

Egy meg nem nevezett ország részéről kifinomult kibertámadás érte Ausztráliát az elmúlt hónapokban, és a támadások intenzitása az elmúlt időszakban fokozódott – jelentette be pénteken Canberrában Scott Morrison ausztrál kormányfő.

A támadások a kormányzatot, az államigazgatást, az ország politikai szereplőit, közszolgáltatásait és kulcsfontosságú infrastruktúráját is célba vették. "A támadás léptéke és célpontjai alapján tudtuk megállapítani, hogy egy kifinomult állami szereplő követte el őket" – szögezte le Morrison.

Az ausztrál miniszterelnök elmondta, hogy nincs a világon túl sok olyan ország, amely képes ilyen támadást végrehajtani, de a canberrai vezetés nem fogja megnevezni, hogy melyik idegen hatalom állhat a támadás mögött.

Hírdetés

Linda Reynolds ausztrál védelmi miniszter elmondta, a jelek arra utalnak, hogy a támadóknak nem sikerült jelentős mennyiségű adathoz hozzáférniük.

Az ausztrál hatóságok márciusban azt állapították meg, hogy az ausztrál parlament ellen tavaly intézett hackertámadás mögött Kína állt. Ezt a kormány hivatalosan nem jelentette be, Peking pedig tagadta, hogy köze lett volna a támadáshoz.

Kína a közelmúltban azért orrolt meg Ausztráliára, mert a miniszterelnök nemzetközi vizsgálatot sürgetett a Kínából indult koronavírus-járvány kínai kezelésével kapcsolatban.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »