Kiestek a ritmusból

Kiestek a ritmusból

Bizony vége annak a jó világnak, amikor a vétózó magyarok szélárnyékába, Orbán Viktor háta mögé lapulva lehetett vigyorogva sunnyogni.

Önmagának mond ellent a legutóbbi uniós csúcsról beszámoló Politico. Azzal kezdi: a ciprusi találkozó jó hangulata részben annak köszönhető, hogy a „konfliktusforrás” Orbán Viktor már nem vett részt az eseményen. Majd hosszan ecseteli, hogy a megbeszélések ahhoz a felismeréshez vezettek: a problémákra adott eltérő válaszok és a tagállamok közötti nézetkülönbségek igazából nem is a magyar miniszterelnökhöz kötődnek. Vagyis nem őmiatta nem lehet egyről a kettőre jutni, ahogyan azt korábban oly sokszor hangoztatták az unió vezetői. Nocsak! Jó reggelt! A markáns véleménykülönbségek már a találkozó első napján előjöttek. Ukrajna uniós csatlakozásának kérdésében például egyes vezetők gyors előrelépést sürgettek, mások viszont irreálisnak nevezték a közeli tagságot, sokkal óvatosabb álláspontot képviseltek. 

Hírdetés

Energiapolitikai ügyekben is egymásnak estek a felek; végül elkeseredetten a pénzügyminiszterekre bíztak mindent, és nagyjából egy hónapot adtak nekik, hogy előrukkoljanak a konkrét javaslatokkal – holott égetően sürgős kérdésekről van szó, a kontinensen már most hiány mutatkozik egyes üzemanyagokból. És így tovább… Bizony vége annak a jó világnak, amikor a vétózó magyarok szélárnyékába, Orbán Viktor háta mögé lapulva lehetett vigyorogva sunnyogni. A magyar kormányfő hasznos bűnbakként szolgált, aki mögé egyszerűen elbújtak azok a vezetők, akik nem mertek belemenni zajosabb konfliktusokba, amiket Orbán Viktor felvállalt. Kristen Michal észt miniszterelnök ki is jelentette: a jövőben talán nyíltabban kellene képviselniük a tagállamoknak a saját álláspontjukat.

Bizony, hölgyeim és uraim, már nincs útakadály! No, bátran! Szabad a pálya!

Pilhál György – www.magyarnemzet.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »