Kiemelik a legendás Szőke Tisza hajót

Kiemelik a legendás Szőke Tisza hajót

A Szőke Tisza roncsa (Forrás: Hajózásért Alapítvány)

Megkezdte a legnagyobb magyar gőzhajó, a Szőke Tisza megmentését a Hajózásért Alapítvány – áll az alapítvány közleményében. A magyar hajózás egykori éke a kétezres évek elején került a Szeged melletti tápéi öbölbe, ahol 2012-ben elsüllyedt. A gőzös mentőakcióját október elején kezdte meg a KÉSZ Csoport, a roncsot felhozták a vízfelszínre, és a parthoz vontatták. A kiemelést még tél előtt elvégzik, azután kezdik meg a kárfelmérést.

A legnagyobb magyar folyami gőzhajó 2017 decemberében került a Hajózásért Alapítvány tulajdonába, amit kifejezetten a Szőke Tisza megmentésére hozott létre Varga Mihály, a KÉSZ Csoport alapítója, valamint Portás Csaba, az ügyért évek óta elkötelezett hajózási szakember. Az alapítvány bízta meg a MA-HARD Vízépítő Kft., hogy amint megfelelőnek találja a körülményeket, tegyen meg minden szükséges intézkedést a gőzös kiemelésére.

Hírdetés

Október 5-én a rendkívül alacsony vízállás lehetővé tette, hogy a MA-HARD Vízépítő szakemberei hozzákezdjenek a hajó kimentéséhez. A mentésben résztvevők közös célja, hogy a hajót a lehetőségekhez képest egyben emeljék ki, és ne legyen szükség a hajótest szétvágására.

Heizler Tamás, a MA-HARD Vízépítő Kft. ügyvezetője, a Hajózásért Alapítvány egyik kurátora elmondta, hogy majd a kárfelmérés után derülhet ki, hogy sikerül-e egészben kiemelni a partra a 200-250 tonnás hajótörzset.

„Az, hogy a gőzös ennyi viszontagság után még mindig úszik, már most bizonyítja, hogy kivételes alkotásról van szó, megérdemli, hogy mindent megtegyünk azért, hogy megmentsük” – fogalmazott.

Az ügyvezető azt is hozzátette, hogy az elmúlt években nagyon sokan készítettek terveket a hajó kiemelésére, azonban a legtöbben arra jutottak, hogy egészben technikailag szinte lehetetlen kivenni a vízből a Szőke Tiszát. Ennek ellenére jelenleg a gőzös egyben úszik a Tisza vizén, a mentésben közreműködő szakemberek folyamatosan felügyelik, amíg a partra vontatáshoz szükséges engedélyek meg nem érkeznek.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »