Kiéleződhet az orosz-amerikai viszony

Oroszország negatívan viszonyul egy készülő, az országot újabb szankciókkal sújtó amerikai törvényjavaslathoz – közölte szombaton Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a CNN amerikai hírtévével. A tisztviselő annak kapcsán szólalt meg, hogy az amerikai törvényhozás demokrata és republikánus képviselői szombaton dűlőre jutottak egy törvényjavaslatról, amely büntetőintézkedésekkel sújtaná Oroszországot, Iránt és Észak-Koreát.

Mint a Politico című lap megírta, az indítvánnyal kapcsolatos kezdeti problémák megoldódtak, bár abba nem került bele a Fehér Ház által kért szövegezés, amely megkönnyítené az Oroszország elleni szankció későbbi feloldásának folyamatát. Az indítvány végső változata már a kezdetektől tartalmazta az Irán, illetve az Észak-Korea elleni szankciókat, ahogy azt Kevin McCarthy, a republikánusok képviselőházi frakciójának vezetője eredetileg kezdeményezte. A frakcióvezető egyébként szombaton megerősítette, hogy kedden szavaznak a törvénytervezetről.

Hírdetés

Az Európai Unió ugyanakkor szombaton óva intette az Egyesült Államokat attól, hogy egyoldalúan súlyosbítsa az Oroszország elleni szankciókat, főképpen, ha “belpolitikai megfontolások” alapján teszi. Mint a Reuters hírügynökség beszámolt róla, Brüsszel szerint a “széles körű és válogatás nélküli” büntetőintézkedéseknek “nem szándékolt következményei lehetnek”.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »