Kiegyenlített mérkőzésen egy pontot tartott otthon a Komáromi FC – videóval

Kiegyenlített mérkőzésen egy pontot tartott otthon a Komáromi FC – videóval

Kiegyenlített mérkőzésen 1:1-es döntetlent játszott a Komáromi FC Zsolna B-csapatával, ezzel két forduló után őrzi veretlenségét a csallóközi csapat.

Ahogy az várható is volt, a fiatal zsolnai csapatot gyorsaságban nem nagyon tudták megverni a hazaiak, azonban így is sikerült nyomást gyakorolniuk a vendégekre. Már a kezdetektől keményen letámadták a zsolnaiakat, több helyzetet is kialakítottak, azonban a befejezések pontatlanok voltak. A jég a 21. percben tört meg, mikor egy akció végén a kipattanóra Domonkos Kristóf érkezett hajszálpontosan és szerezte meg a vezetést a komáromiaknak.

Ezt követően sem lanyhult a lilák figyelme, azonban már a zsolnaiaknak is sikerült kialakítaniuk néhány ígéretes helyzetet, így Bréda kapusnak és a védősornak is résen kellett lennie – és persze a kapufa is besegített egy esetben…

A második játékrészben is kiegyenlített játék folyt a játékvezető sokszor érthetetlen ítéleteitől függetlenül. A 85. percben aztán egy vitathatatlanul szép távoli lövéssel kiegyenlített Zsolna, amivel be is állította a mérkőzés végeredményét.

Hírdetés

A komáromiak ezzel két forduló után veretlenül 4 ponttal állnak a tabella 5. helyén. Két hazai mérkőzésüket követően jövőhéten, augusztus 7-én Bártfa (Bardejov) vendégeként lépnek pályára 17 órától. A találkozót a huste.tv internetes televízió közvetíti élőben.

A mérkőzés összefoglalója:

A mérkőzés fotói:

Körkép.sk/KPA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »