Kiderült Orbán egyik legnagyobb ellenfelének félelmetes titka

Kiderült Orbán egyik legnagyobb ellenfelének félelmetes titka

A magyar emberek biztonsága a tét.

A magyar emberek biztonsága a tét.

Ismét ment az észosztás a Klikk TV Erősítő című műsorában. Ezúttal egy igazi nagyágyút hívtak be szakérteni, a baloldal egykori köztársaságielnök-jelöltjét, Majtényi Lászlót, aki a műsorban saját magát leplezte le, kiderült róla végérvényesen, hogy a háború pártján áll. Ugyanis a következőt mondta: 

– A háborús veszélyhelyzet, csupán egy fideszes veszélyhelyzet. Ez azt jelenti, hogy van félelem a hatalom köreiben.

 

Félelmetes szavak ezek. 

Kijelenthetjük, hogy az MTA doktorának a szavait a háborús veszély bagatellizálása és ezáltal a magyar emberek biztonságának veszélyeztetése járja át.

Hírdetés

Érdemes elolvasni, hogy Pilhál György mit írt a lánglelkű Majtényi daliás múltjáról, korábbi cikkében:

„Az ifjú mozgalmár lelkes tagja volt annak a Demszky-féle maoista körnek, amely 1972. március 21-én, a tanácskommün kikiáltásának évfordulójára vörös kokárdás tüntetést szervezett a fővárosban – válaszképpen arra a március 15-i forradalmi megmozdulásra, amely után majdnem kilencven embert tartóztatott le és börtönözött be a kádári népi demokrácia.”

Szóval ennyit a doktor úr véleményéről. Pont annyit ér, mint a mondásban szereplő naptáron az a bizonyos légyürülék. Viszont a magyar emberek biztonságát nem veszélyeztetheti senki, ezért kell megmutatni az embereknek, hogy a komplett baloldalnak, Magyar Pétertől, Gyurcsány Ferencen át egészen a Majtényi-félékig, semmi sem szent, háborúba küldenék a magyarokat, pusztán azért, hogy ők kerüljenek hatalomra.

Legyünk résen!

Borítókép: Majtényi László (Forrás: YouTube/Képernyőkép)

Csépányi Balázs – www.magyarnemzet

 


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »