Kiderült, milyen szerrel bukott meg a világbajnok magyar kajakos

Kiderült, milyen szerrel bukott meg a világbajnok magyar kajakos

Takács Tamara korábbi edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin szerint lerítt róla, hogy meg nem engedett szerrel élt.

Fennakadt a doppingvizsgálaton Takács Tamara világ- és Európa-bajnok kajakos. A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség tájékoztatása szerint első fokon négyéves eltiltással sújtotta a sportolót, akit 2017-ben itthon az év legjobb női versenyzőjének választottak.

A Blikk úgy értesült, hogy Takácsot még februárban ellenőrizte a Magyar Antidopping Csoport (MACS), és a szintetikus szteroidok közé tartozó sztanozolol nevű szerrel bukott meg. Amíg az eljárás le nem zárul, az ICF semmilyen részletet nem közöl az üggyel kapcsolatban.

Hírdetés

Dányi Szilárd (48), a kajakos ügyvédje elmondta, élnek a fellebbezés jogával, mert szerinte védence szándékosan semmilyen doppingszert nem szedett be, ezáltal nem is követhetett el szándékos doppingvétséget. Valaki az akaratán kívül az ételébe, az italába tehette a szert, vagy valamelyik, legálisan szedhető táplálékkiegészítője szennyeződött, ezáltal jutott doppingszer a szervezetébe. Emiatt a sportolónő feljelentést tett ismeretlen tettes ellen

Takács tavaly a belgrádi Európa-bajnokságon aranyérmes lett 5000 méteren, míg 1000 méteren ezüstérmet nyert. Tavaly nyáron hagyta el edzőjét, Fábiánné Rozsnyói Katalint, és az idei szezont Simon Miklós irányításával kezdte meg.

Fábiánné Rozsnyói Katalin a Borsnak azt mondta, a lánya mutatott egy képet Takácsról, és azonnal tudta, hogy meg nem en­gedett szerrel élt, mert „az ilyesmi lerí egy kajakosról”. Új edzője viszont hisz tanítványa ártatlanságában, úgy vélekedett, hogy „genetikai, azaz a fiús alkatából fakadó meglepően magas tesztoszteronszintje lehet az ok”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »