Kiderült, mikor ér a többméteres árhullám Budapestre

Kiderült, mikor ér a többméteres árhullám Budapestre

Csak Nagybajcsnál kellett harmadfokú árvízvédelmi készültséget elrendelni, a fővárosban még a rakpartokat sem kell majd lezárni a Duna vízszintjének az emelkedése miatt.

„A Németországban leesett csapadékmennyiség nem befolyásolta volna ennyire a Duna magyarországi vízállását, a múlt hét végén még kisebb vízszintemelkedést vártunk. A haláleseteket okozó németországi árhullámból nagyon kevés érkezett, ellenben a hétvégén Ausztriában is elkezdett esni az eső, és az előrejelzettnél jóval több a Duna, illetve az Inn, a Traun és az Enns vízgyűjtő területeire, 50-60 milliméter is hullott lokálisan, és ez indított el egy kicsit komolyabb árhullámot Magyarországon” – mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban.

Ez az árhullám a töltések között és a kijelölt ártereken levonul majd. Győr fölött éjjel-nappali figyelőszolgálatot tartanak, de operatív beavatkozásra, például homokzsákolásra a most következő pár napban nem lesz szükség a szóvivő szerint.

A legmagasabb, harmadfokú készültség elrendelésére egyedül Nagybajcsnál, tehát a felső szakaszon lehet szükség rövid ideig, de ott kedden már tetőzik a folyó, Komáromnál és Esztergomnál valószínűleg már csak elsőfokú készültségre lesz szükség, míg a fővárosban ez sem kell.

„Budapestnél szerdán a nap második felében vagy csütörtök hajnalban tetőzik majd a folyó, és nem is kell elrendelni készültséget, hiszen 600 centiméter alatt egy kicsivel várjuk a tetőzést, az első fok pedig 620 centiméternél, a rakpart lezárás pedig 645 centiméternél történik. Bármennyire látványos és intenzív a vízszintemelkedés, hiszen többméteres, vízügyes szempontból ez szerencsére most különösebb feladatok elé nem állítja a kollégáimat” – mondta Siklósi Gabriella.

Hírdetés

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

Ez egyben azt is jelenti, hogy a vízállás nem veszélyezteti a pesti alsó rakparton folyó felújítási munkálatokat, mert biztosan nem haladja meg a Duna szintje a 645 centimétert.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »