Kiderült, miért jelentek meg rendőrök a szolnoki kórház orvosánál – a páciens sem ússza meg

Kiderült, miért jelentek meg rendőrök a szolnoki kórház orvosánál – a páciens sem ússza meg

Gyanúsítottként hallgatták ki az egyik szolnoki kórház orvosát, akit tetten értek, miközben hálapénzt fogadott el egyik betegétől hétfőn; gyanúsítottként felel tettéért a beteg is – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján a vármegyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya nyomozást rendelt el vesztegetés bűncselekmény elkövetése miatt – írták a közleményben a kórház megnevezése nélkül.

Hírdetés

„A megalapozott gyanú szerint az egyik szolnoki kórház orvosa 2026. június 29-én délelőtt egy ellátottól, az egészségügyi szolgáltatás elvégzéséért pénzt vett át és fogadott el- Az orvost gyanúsítottként hallgatták ki” – közölték.

Ugyancsak gyanúsítottként felel tettéért az az ellátott, aki az egészségügyi szolgáltatás elvégzését követően jogtalan előnyt biztosított az orvosnak.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet hétfőn az MTI kérdésére válaszolva azt írta: aznap rendőri intézkedés történt a kardiológiai osztály egy orvosával szemben, egyben közölték, hogy a kórházban folyó kardiológiai ellátás biztosított. A nyomozás érdekében mindenben együttműködnek a hatóságokkal – hangsúlyozták.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »