Kiderült, miért fél az angol futballisták egy része az újrakezdéstől

Kiderült, miért fél az angol futballisták egy része az újrakezdéstől

Danny Rose, az angol válogatott és a Tottenham Hotspur szókimondó védője – aki ebben a szezonban a Newcastle Unitedben futballozik kölcsönjátékosként – kritizálta a Premier League a szezon újraindítására vonatkozó terveit..

A klubok tisztviselői hétfőn találkoztak, hogy folytassák a Projekt Restart „hadművelet” tárgyalásait a június 12-i folytatással kapcsolatban.

„A labdarúgásról még csak beszélni sem lenne szabad, amíg a számok nem csökkennek drasztikusan”

– mondta Rose, célozva arra, hogy május 11-ig 32 065 ember halt meg az Egyesült Királyságban koronavírussal.

„Az emberek életét veszélyezteti” – tette hozzá.

Hírdetés

Angliában legkorábban június 1-jétől rendezhetnek profi sporteseményeket, kizárólag zárt kapuk mögött.

Boris Johnson miniszterelnök hétfőn, az alsóházban arról beszélt, hogy a sportesemények, még szurkolók nélküli megtartása is „nagy és szükségszerű lendületet adhat a nemzeti morálnak.”

Eközben a YouGov új adatai azt mutatták, hogy a megkérdezett 2988 brit felnőttnek csak 19 százaléka látná a labdarúgás újrakezdését morálerősítő tényezőnek, 73 pedig nem.

A PFA, a játékosok szakszervezete folyamatosan konzultál tagjaival az edzésekhez irányadó orvosi protokollról. Minden érintett megkapta az ezzel kapcsolatos 40 oldalas anyag tömörített változatát. A PFA szerint különösen a kisebb betegséggel küzdő, például asztmás játékosok, valamint a fekete bőrű futballistáknak vannak aggályai. Az ottani Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint Angliában és Walesben kétszer olyan valószínű, hogy a fekete bőrszínű férfiak és nők elkapják a koronavírust, mint a fehér bőrűek.

Sergio Agüero, a Manchester City argentin csatára korábban azt mondta, hogy a játékosok „félnek” a fertőzésveszély miatt az újrakezdéstől.

Csapattársa, Raheem Sterling megosztotta aggodalmát YouTube-csatornáján: „Csak akkor szabad visszatérnünk, ha az minden szereplő számára biztonságos. Ha egyszer az emberek biztonsága és a játékosok biztonsága megoldódik, én is azt fogom mondani, rajta.” Mint mondta, addig viszont szkeptikus: „Az egyik barátom nagymamája elhunyt. Nekem is voltak olyan családtagjaim, akiket elveszítettünk. Bölcsnek kell lennünk és vigyázni a körülöttünk lévőkre.”


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »