Kiderült, mi okozta az etiópiai légikatasztrófát. A pilótának esélye sem volt kezelni a helyzetet

Kiderült, mi okozta az etiópiai légikatasztrófát. A pilótának esélye sem volt kezelni a helyzetet

Az Etiópiában március 10-én bekövetkezett, 157 halálos áldozatot követelő repülőgép-szerencsétlenség körülményeit kutató csoport szerint bizonyosságot nyert, hogy ugyanaz volt az oka a katasztrófának, mint a fél évvel korábbi, Jáva-tengerbe csapódó gép esetében.

Mindkettő a Boeing amerikai repülőgépgyártó MAX-8 típus gépe volt.

A vizsgálatok jelenlegi állása szerint pillanatokkal az etiópiai gép lezuhanása előtt indokolatlanul bekapcsolt az utasszállító stabilizációs rendszere. A hírt először a The Wall Street Journal közölte, a Reuters hírügynökség közlése szerint hivatalos bejelentés jövő héten várható.

Az etiópiai repülőgép néhány perccel felszállás után zuhant le, fedélzetén 157 utassal, akik között négy szlovák állampolgár volt. A szerencsétlenségben elhunyt Anton Hrnko (SNS) parlamenti képviselő felesége, fia és lánya is.

Hírdetés

Fél évvel korábban a Jáva-tengerbe csapódó, indonéziai repülőgép fedélzetén 189 ember tartózkodott. AWSJ közlése szerint ennél a katasztrófánál a stabilizációs automata rendszer az érzékelőktől kapott hibás információk alapján lenyomta a gép orrát a föld felé. A pilótának esélye sem volt ezután stabilizálni a gépet.

A Boeing hetekig tartó tagadás után bejelentette, hogy elkészíti a szoftver és érzékelők hibájának kiküszöbölésére szolgáló eszközt. Ez elvileg megakadályozza, hogy indokolatlanul kapcsoljon be  a stabilizációs rendszer.

A Boeing 737-es a vállalat legkeresettebb, takarékos motorokkal ellátott repülőgéptípusa. A cég eddig 500 milliárd (!) dolláros megrendelést kapott csak erre a típusra. Egyelőre azonban sehol sem engedik őket felszállni.

A várható veszteségek miatt a Boeing igyekszik visszaszerezni a piac bizalmát. Az hibákat orvosló eszközön túl továbbképzéseket szervezne a pilótáknak ahhoz, hogy kezelni tudják a hasonló eseteket. De a cég azt állítja, hogy a hiba kiküszöbölése után erre igazából nem lesz szükség.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »