Kiderült, mi hiányzik még Kenderesi Tamás ügyében

Kiderült, mi hiányzik még Kenderesi Tamás ügyében

Terjedelmes interjút adott egy tévé stúdiójában a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke máig alig találja a szavakat a júliusi úszó-világbajnokság magyar sikereire, az például „bearanyozza az életét”, hogy a 200 pillangón világcsúcsot úszó Milák Kristóf nyakába akaszthatta a medált – erről vallott a sportvezető a Sport TV-nek adott interjújában.

Az öt aranyérmet hozó kvangdzsui vizes vb-vel kapcsolatban Kenderesi Tamás ügye is szóba került. Elmondta, a megjelent híreken és kommentekben látszik, hogy a társadalom megosztott ebben a kérdésben.

„Nekem

Hírdetés

nem az a dolgom, hogy megítéljem, ki mit mond. Nekem egy dolgom van, hogy az igazságot szolgáljuk, a versenyzőnek is igazságot adjunk, és a közvélemény felé is úgy kommunikáljunk, ami elfogadható és hiteles.

Pénteken találkoztam Tamással, lelkileg rettenetesen meg van törve, kezdeményeztem a fegyelmi bizottság elnökénél, hogy hívja össze a testületet, és amint beér Koreából a megfelelő dokumentum, úgy ezt az ügyet majd tárgyalják” – mondta az elnök.

A sikerek szerinte lendületet, lökést adnak az úszóknak a tokiói olimpiára, a sorozat kulcsa Milák világrekordja volt, Kapás Boglárka győzelme „taktikai volt és mesés”, Hosszú Katinka pedig 200 vegyesen hatvanegyedszer nyert már, 400-on pedig átírta az úszósport történelmét azzal, hogy ötödször lett a szám világbajnoka.

Az úszóelnök arró is beszélt, hogy a közelgő budapesti jnuior úszó-vb-re 127 ország versenyzői jönnek, ami abszolút csúcs, és „6100 vendégéjszaka van lefoglalva” a szállodákban. Az előre tervezettnél pedig 50-80 millió forinttal még kevesebbet is fognak költeni a végén. Sportszakmai várakozása 2-3 magyar érem, Késely Ajna, Milák Kristóf és Németh Nándor már kikerült a korosztályból.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »