Kiderült mi égett el a tűzben

Kiderült mi égett el a tűzben

Ahogyan az olvasóink számára is ismert, szombaton tűz ütött ki a Gyurcsány-párt – alias Demokratikus Koalíció – központi irodájában, melynek következtében lényegében minden megsemmisült, ami ott volt.

Molnár Csaba ügyvezető alelnök hétfőn még azt mondta, hogy azokat az iratokat, melyeket az Állami Számvevőszék a múlt héten kért tőlük, már átadták. Ezzel szemben a számvevőszék kedden azt a tájékoztatást adta, hogy „a DK által már az ÁSZ rendelkezésére bocsájtott dokumentumok kizárólag a 2018. február 17. és április 8. közötti kampányidőszakra, illetve a kampánytevékenységgel összefüggő gazdasági eseményekre vonatkoznak.”

Vagyis – folytatódik a számvevőszéki közlemény – „a 2017-2018. évekre vonatkozó, a törvényben kétévenkénti rendszerességgel előírt ellenőrzéséhez – ami a törvényi előírás értelmében várhatóan majd 2019. II. félévében lesz esedékes – az ÁSZ még semmilyen dokumentumot nem kért és nem is kapott a párttól. Ezeket a vonatkozó törvényi előírás szerint a pártnak majd az adatbekérés időszakában kell az ÁSZ rendelkezésére bocsájtania.”

A szavak mondatok között olvasva eléggé egyértelműnek tűnik, hogy Gyurcsányék megint nem mondtak igazat és ha igaz, hogy minden elégett, akkor ennek a törvényi kötelezettségnek a DK nem tud majd eleget tenni.

Közben pedig mindenki lélegzet-visszafojtva várja a választ arra a kérdésre, hogy a DK kapott-e abból a több mint 600 milliárd forintból, amelyet az Interpol által kőrözött bolgár bűnöző, Cvetan Vaszilev ellopott.

Hírdetés

Sokan emlékeznek még Gyurcsány őszödi szavaira: „trükkök százai, amelyekről nektek nyilvánvalóan nem kell tudnotok”. Ha valaki ezek után gyanakodik valamire, az persze csakis a véletlen műve lehet.

U.i.: A katasztrófavédelem szombati tűzzel kapcsolatos vizsgálatának eredményét is nagyon várjuk.

Juhász Attila

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »