Megtárgyalta a Kúria beszámolóját az Országgyűlés. Varga. Zs. András, a bírói testület elnöke
A 2022-es választási év komoly felelősséget jelentett a Kúria számára – idézte fel Varga Zs. András. A Kúria elnöke hozzátette, hogy a munkájukra vonatkozó törvénymódosítások miatt változott az ügyelosztási rend kialakításának szabálya, illetve az, hogy 2022-től szokatlanul nagy, 21 fős testület dönt az úgynevezett jogegységi panaszok ügyében. 2022 másik jelentős változása, hogy az Országgyűlés a most már egy és negyedszázados múltra visszatekintő hagyományos jogegységi eljárást is megváltoztatta.
„Újdonság, hogy már nem a jogegységi indítványra indul, hanem a törvényi elnevezés az, hogy előzetes döntéshozatali indítvány a jogegység érdekében. És ezt is ugyanaz a 21 fős jogegységi panasztanács intézi” – idézte fe.
2023-ban, a beszámoló másik tárgyévében ilyen szerkezeti vagy szervezeti változás nem következett be, viszont felszínre kerültek tartalmi kérdések. Mindenesetre
„világossá vált, hogy a Kúria jogegységesítő tevékenysége elsődlegesen a felülvizsgálati eljárásokban történik.
Ezzel a felülvizsgálat is elkezdte végre betölteni azt a szerepét, ami a jogerő utáni, rendkívüli jogorvoslati jellegéből következik. A felülvizsgálat fő célja is a jogegység biztosítása, és fordítva, a jogegység biztosításának elsődleges eszköze a felülvizsgálat” – hangzott el Varga Zs. András beszámolójában.
2022-ben 27, 2023-ban 34 ügy érkezett a Kúriára önkormányzati normakontroll eljárásban, és minden évben 60-70 jogegységi eljárást kell lefolytatniuk.
A Kúria elnöke azt is elmondta, hogy tavaly már minden bírósági kollégiumban öttagú tanácsokban folyt az ítélkezés, és a nagyobb létszám ellenére az időszerűségi mutatók még így is javultak, lényegében három-négy havi mennyiségnek megfelelő ügy van folyamatban a Kúrián.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »