Kiderült, mely járásokban terjed leginkább az omikron

Kiderült, mely járásokban terjed leginkább az omikron

A Dáta bez pátosu elemzői figyelmeztettek, hogy bár hivatalosan csak 54 omikron-esetet jelentettek eddig az országban, a valós szám sokkal nagyobb lehet. Azt is elárulták, hogy melyik járásokban terjedt el leginkább az új variáns!

A szlovák laboratóriumokból származó adatok szerint Szlovákiában eddig 54 omikronos esetet regisztráltak, csakhogy ezeket már két hete nem frissítették: „A szlovák szekvenáló laboratóriumok 2 héttel ezelőtti jelentése rendben van. De ez ugyanolyan érvényes, mintha az időjárás-előrejelzés ma arról számolna be, hogy milyen volt az idő 2 nappal háromkirályok előtt. Valószínűleg holnap vékony kabátba öltöztetné a gyerekeit, mert 13 Celsius-fok volt, és Árván elolvadt a hó” – mondták a Dáta bez pátosu elemzői.

Hírdetés

A négy legérintettebb járást a galériában találja!

Annak ellenére, hogy ezekben a járásokban látszólag elindult az omikron okozta hullám, az elemzők szerint több pozitívumot is észrevehetünk: „Már elkezdődött, és nem tegnap, hanem 2 hete, így közelebb vagyunk a végéhez” – közölték, majd hozzátették: „Annak ellenére, hogy ezek a legkevésbé átoltott járások Északkelet-Szlovákiában, még nem tapasztaltuk a kórházak elárasztását. Tudjuk, mely járásokra kell figyelnünk a következő 2 hétben. A helyzet várható kimenetele az, hogy a jelenlegi értékek többszörösükre nőnek, majd visszaesnek”.

(br, pluska)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »