Kiderült, mely cégeit adja el Simicska – Mészároshoz kerülhet minden

Nyerges Zsolt megvásárolja Simicska Lajos és családja saját és közös tulajdonában lévő építőipari, mezőgazdasági, média- és közterületi reklámpiaci, illetve vagyonkezelői üzleti érdekeltségeit – olvasható az engedélykérelem a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) honlapján.

Eszerint a bejelentés beérkezésének napja 2018. július 18. A dokumentum szerint az érintett cégek: a Mezort Általános Befektetési Zrt., az Euro Publicity Kft., a Megapolis Media Zrt., a Mundus Invest Zrt., a Lánchíd Rádió Műsorszolgáltató Kft. és a Pro-Ráta Holding Zrt. Pro-Aurum Zrt.

Még július 4-én jelentette be a két nagyvállalkozó milliárdos, hogy Simicska Lajos szinte minden érdemi üzleti érdekeltségétől megválik, és nem publikus áron eladja azokat régi üzlettársának, Nyerges Zsoltnak.

Hírdetés

Simicska Lajos a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2018 listája szerint 77 milliárd forintos becsült vagyonával a 13. legmódosabb magyarnak számít. A korábbi bejelentés szerint a kivásárlásra annak figyelembevételével kerül sor, hogy Nyerges Zsolt – aki A 100 leggazdagabb 2018-as listáján a 34. helyen áll, 33,5 milliárd forintos becsült vagyonnal – az érintett cégek egy részében tulajdonostárs, mások irányításában pedig vezető tisztségviselőként vett részt. A vételár és a szerződések tartalma üzleti titok, ezeket később sem hozzák nyilvánosságra.

Azóta pedig olyan találgatás látott napvilágot a G7-en, hogy ez a mostani tulajdonoscsere csak átmeneti, a következő lépésben csaknem minden vagyontárgya végül Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó-milliárdos – aki immár a második legtehetősebb ember az országban a maga 280 milliárd forintos becsült vagyonával – környezetében köthet ki. Eszerint Nyerges azért lett a közvetítő, mert benne még mind a két fél megbízik, vagy legalábbis szóba áll egymással. Ugyanis miután Orbán Viktor miniszterelnök, és egykori kollégiumi szobatársa, bizalmasa összevesztek, és 2015 elején (február 6-án) a G-nap néven emlegetett esemény után nyilvánosan is felvállalták a konfliktusukat, Nyerges volt az, aki Simicskával és Orbánnal is beszélőviszonyban maradt.

(Napi.hu)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »