Szerdán döntött az intézkedésről a kormány, meghatározva, milyen jogosultságok alapján utalják majd a támogatást. Örülhetnek az egyszülős családok is.
Mint arról szerdán Magyar Péter a közösségi oldalán beszámolt, a kormányülésen döntöttek a százezer forintos iskolakezdési támogatás bevezetéséről. A juttatást rászoruló családok kaphatják meg, most újabb részletekkel jelentkezett a miniszterelnök, még a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztató előtt.
„Egy ilyen támogatási rendszer kialakítása, különösen abban az állapotban, amilyenben a szociális rendszert és nyilvántartást az előző kormánytól megörököltük, összetett és nehéz feladat. Mi azonban nem akartunk még egy évet várni. Azt akartuk, hogy a segítség már az idei iskolakezdés előtt eljusson azokhoz a családokhoz, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. Ezért
olyan, már meglévő jogosultságokhoz kötöttük a támogatást, amelyeknél az állam már megállapította a rászorultságot. Ilyen a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény.
Ez azt jelenti, hogy minden iskolás gyermek, aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, automatikusan jogosult lesz a 100 ezer forintos támogatásra” – mondta Magyar Péter.
Ezen felül jogosultak lesznek az iskolakezdési támogatásra
Emellett
minden olyan gyermek is megkapja a százezer forintos támogatást, aki egyszülős családban nevelkedik.
A támogatás összege gyermekenként összesen 100 ezer forint. Az első részletet, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja majd a Magyar Államkincstár, hogy a családok még a tanév kezdete előtt meg tudják vásárolni mindazt, amire valóban szükségük van – közölte a miniszterelnök.
A második 50 ezer forintot novemberben, utalvány formájában kapják meg, amelyet továbbra is a gyermekek iskoláztatására lehet felhasználni.
A támogatás adómentes lesz, és nem vonható végrehajtás alá.
A kormány számításai szerint mintegy 400 ezer magyar gyermek részesülhet az új iskolakezdési támogatásban.
Magyar Péter közölte: az utóbbi évtizedekben sokan természetesként kezdték elfogadni, hogy a nehezebb körülmények közé születő gyermekek számára nincs kitörési lehetőség, hogy a sorsuk már az életük elején eldől, holott ez egyáltalán nem természetes. „Ez a korábbi rossz politikai döntések következménye. És ami politikai döntések következménye, azon politikai döntésekkel lehet és kell is változtatni. Az iskolakezdési támogatás bevezetésével ezt a munkát kezdjük el. Mert a legkisebb faluban is, a legutolsó utca legutolsó házában is élhet és él olyan kisgyermek, akinek az életét lehet, hogy éppen egy ilyen lépés, egy ilyen támogatás változtatja meg” – fogalmazott.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


