Kiderült, meddig érvényes a szentestére bevezetett kijárási engedmény

Kiderült, meddig érvényes a szentestére bevezetett kijárási engedmény

A kormány hétfői jelzésével összhangban hétfő éjjel megjelent a rendelet a karácsonyi időszak védelmi intézkedéseiről.

A kijárási tilalom alóli felmentés a Magyar Közlöny 284. számában megjelentek szerint egy újabb ponttal egészül ki: 3/A. §

„2020. december 24-én este 8 óra és 2020. december 25-én reggel 5 óra között

– a 3. § (1) bekezdésétől eltérően – megengedett a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely elhagyása, illetve a közterületen történő tartózkodás.”

Hírdetés

A rendelet szerdától hatályos és december 26-án már hatályát is veszíti.

Ugyanebben a közlönyben jelent meg az Egyesült Királyságból érkező repülők leszállási tilalmáról szóló rendelet, amely csak veszélyben lévő repülő esetén tesz kivételt ez alól, egészen február 8-ig.

A kormány két hete hosszabbította meg január 11-ig a járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket, és csak a szenteste napjára hagyta meg a lehetőséget eltérő szabályok bevezetésére. Orbán Viktor miniszterelnök korábban már beszélt arról, hogy egyetlen este beleférhet.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: PIxabay

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »