Kiderült, lesz-e hó a héten

Kiderült, lesz-e hó a héten

A Kárpát-medence időjárását egy tőlünk dél-nyugatra található légörvény alakítja, amely nagy nedvességtartalmú levegőt szállít térsétünk fölé. Emiatt a főváros környékén szerdán is borult lesz az ég és ismétlődő esőkre kell számítani, valamint megélénkülhet az észak-keleti szél. A hőmérséklet szerdán kora délután 6 fok körül valószínű.

A nyugati tájakon sokfelé, másutt helyenként köd, sűrű köd képződik, amely a Nyugat-Dunántúlon szerdán tartósan megmaradhat.

Hírdetés

A hét folytatásában is marad a borult, erősen felhős idő. Csütörtökön több helyütt számítatunk esőre. Pénteken helyenként elvékonyodhat a felhőzet, de továbbra is sokfelé párás lesz a levegő, és ködfoltok is kialakulnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pénteken 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul az országban.

Szombaton ismét megvastagszik a felhőzet, délután főként a fővárostól északra elvétve fordulhat elő eső. Marad az észak-keleties, keleties szél, ami miatt a hőmérséklet sem változik jelentősen a következő egy hét során.

A csapadék – eső – valószínűsége vasárnap és a jövő hét első napjaiban magas.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »