Kiderült, kik öröklik a Puskás-vagyont

Szerdára virradó éjszaka elhunyt Puskás Ferenc özvegye. A Bors kiderítette, kik öröklik a házaspár vagyonát.

Puskás Ferencné Hunyadvári Erzsébet szerdai halálát követően a Bors utánajárt annak, hogy kik öröklik  Puskásék vagyonát.

A lap megkérdezte Szöllősi Györgyöt, a felcsúti Puskás Intézet igazgatóját, aki elmondta, hogy Puskásék 2011 októberében elhunyt lánya, Anikó a családjával egyetértésben úgy rendelkezett, hogy édesapja valamennyi, a labdarúgással és sporttal kapcsolatos trófeáját, sportfelszereléseit, érmeit, más becses relikviáit – köztük a Real Madridtól megszerzetteket is! – a Puskás Intézet kezelje.

Hírdetés

A Bors egy másik forrásból azt is megtudta, hogy Puskás Ferencnek és feleségének Magyarországon és Spanyolországban is voltak laká­saik, ingatlanjaik. Azok előbb lányukra, Anikóra szálltak, majd az ő halálát követően a két Puskás unoka, illetve a három dédunoka lett a tulajdonos.

A Puskás Ferenc név- és imázs­jogait a családi licenckezelő a PUSKAS.COM Kft. kezeli, abban – mások mellett – a két unoka üzlettárs, s a jövőben is azok maradnak, Szöllősi György pedig a kft. ügyvezetője.

Puskás sportereklyéiről az igazgató megjegyezte, azok értéke felbecsülhetetlen, közülük többet legközelebb Manchesterben, egy angliai kiállításon láthat a közönség. Szöllősi tud olyan mezekről, amelyek beárazhatók, nemrég ma­gángyűjtőktől kerültek elő, s azok értéke darabonként 5–10 ezer dollárra (1,5–3 millió forintra) taksálható – számolt be róla a lap.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »