Kiderült, kik kerülnek most a Honvédkórház intenzív osztályára

Kiderült, kik kerülnek most a Honvédkórház intenzív osztályára

A két oltás nem elegendő, ezt ma már mindenki látja – fogalmazott Wikonkál Norbert Miklós főigazgató.

Az M1-nek nyilatkozva kiemelte: koronavírus-fertőzés miatt jelenleg kevés páciens fekszik a Honvédkórház intenzív osztályán, és többségében olyan betegek jutnak oda, akik nincsenek beoltva vagy négy hónapnál hosszabb ideje kapták a legutóbbi oltást.

„Tehát összességében az üzenet egyértelmű: még ma sem késő menni, sőt holnap is nyitva vagyunk, holnap is lehet jönni felvenni a harmadik oltást, mert a második oltás után négy hónappal nagyon elkezd a védettség csökkenni,

hat hónap után meg szinte alig van védettség”

– hangsúlyozta a főigazgató.

Az éppen zajló oltási akcióról azt közölte, úgy tűnik, tetszik az embereknek, hogy időpontfoglalás nélkül is megkaphatják a vakcinát, mert folyamatosan érkeznek.

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */

Hírdetés

ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

Wikonkál Norbert Miklós hozzátette: ma már azt is meg lehet fontolni, hogy szükséges-e a negyedik oltás. Kifejtette, a 60 év felettieknek, a valamilyen krónikus betegséggel – például cukorbetegséggel vagy daganattal – rendelkezők számára egyértelműen javasolják.

Kérdésre elmondta azt is, a honvédség saját laboratóriumaiban is megállapították, hogy az omikronnal fertőzöttek aránya 90 százalék felett van, vagyis a delta variáns „már csak ritka vendégként jelenik meg”.

Hozzátette, az omikron nagyon gyorsan átfertőzheti a lakosságot, ugyanakkor gyorsan le is csenghet, és – a remények szerint – ez jelentheti a koronavírus-járvány végét. Megjegyezte: bár az esetszámok folyamatosan nőnek, a koronavírus omikron variánsa sokkal „szelídebb”, mint az eredeti, vuhani törzs vagy a delta variáns volt.

Sajnálatosnak nevezte, hogy egyre népszerűbb az antitest teszt, mert ennek a „tudományos hozadéka nagyon csekély”, és ennek az eredményéből nem érdemes következtetéseket levonni.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »