Kiderült, ki veszi át a Jobbik irányítását Jakab Péter távozása után

Kiderült, ki veszi át a Jobbik irányítását Jakab Péter távozása után

A tisztújításig Potocskáné Kőrösi Anita a párt ügyvezető elnöke.

Potocskáné Kőrösi Anita ügyvezető elnökként vezeti a Jobbikot Jakab Péter lemondása után egészen addig, amíg egy tisztújításon meg nem választják az új vezetést – írja a Magyar Hang a párt tájékoztatására hivatkozva. A tisztújításról csak annyit közölt a Jobbik, hogy „a közeljövőben” kiírják és majd időben tájékoztatják a nyilvánosságot.

Hírdetés

Jakab Péter eddigi pártelnök szerdán jelentette be lemondását arra hivatkozva, hogy már nem tud együtt dolgozni az elnökséggel. Aznap választmányi ülést is tartottak, de az elnök azon már meg sem jelent.

Potocskáné a májusi tisztújítást követően lett a párt elnökhelyettese, ám a hónap végén éppen Jakab Péter kezdeményezte a kizárását arra hivatkozva, hogy helyettese a Jobbik pártalapítványát olyan kifizetések végrehajtására utasította, amelyek anyagilag csődbe vinnék az alapítványt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »