Kiderült, ki Biden főnöke

Tudjuk, kinek a parancsait követi a Világ leghatalmasabb vezetője.

Borús idők járnak, esik is néhanapján. Már nem pusztít a kertben a banánérlelő meleg, lassan a levelek is színüket váltják. Kis kertemben egyre kevesebb a munka, de így is találkozom fáradhatatlan Józsi bával.

— Adjon Isten szomszéd! Már ritkábban találkozunk.

— Találkozni mindig lehet. Látod, fiam, most is kiküldött az asszony petrezselyemért a levesbe, mivel úgy szeretem.

— Ilyenkor szokott nekem videókat mutatni — vágok a közepébe. Sejtem, hogy tartogat nekem valamit.

— Bizony, most is elém tolt néhányat az internet. Nem kimondottan új, de ebből a szemszögből még nem nagyon elemezgették. És mutatja az amerikai elnök vietnámi lebőgését. Azt, amikor utasításokról hadovált, meg elvették tőle a szót, hogy ne beszéljen tovább össze-vissza.

— Tényleg nincs benne új, láttam én is akkor. Hülyeségeket hablatyol a hibbant vénember. Nem lenne szabad emberek közé engedni — bököm ki némi csalódással a hangomban.

Hírdetés

— Nem úgy van az! — reccsen rám Józsi bá’ — Ha odafigyelsz arra, amit mond, most éppen megtudhatod az igazságot. Mert mit mondott?! Azt, hogy csak azt teszi, amit parancsolnak neki. Meg, hogy megy lefeküdni aludni.

— De ki mond ilyet egy nemzetközi sajtótájékoztatón? — vágok vissza.

— Látod, már neked sem a kijelentés igazságtartalmával van gondod. Akkor pedig arra válaszolj, ki vette el tőle a szót? Ki némította le a mikrofonját?

— A sajtótitkára. (Karine Jean-Pierre LMBTQ aktivista — a szerk.)

— Na, látod! Gondolkodtál azon, hogy akár csak egy közepes méretű cég vezérigazgatójának, ügyvezetőjének le merné-e kapcsolni a mikrofonját a sajtótitkára?

— Egyszer talán — mondom.

— Vagyis, mivel egy sajtótitkár a főnökének nem kapcsolhatja ki a mikrofonját, jelenleg csakis Karine Jean-Pierre beosztottja lehet Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke — oktat ki a szomszéd felhúzott szemöldökkel.

Kénytelen vagyok heves bólogatások közepette elismerni, hogy Józsi bá megint rátapintott a lényegre. Biden néha, amikor tiszta pillanatai vannak, igazat is szól. De miért van az, hogy ilyenkor is arra vezetik ki a hazai médiumok a sztorijukat, hogy zavarodottan viselkedik? Tegye már fel valaki azt a kérdést, hogy ki az LMBTQ-s sajtótitkár valódi főnöke!


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »