Kiderült, hol bírnak magukkal a legkevésbé a magyar autósok

Kiderült, hol bírnak magukkal a legkevésbé a magyar autósok

Vélhetően nem meglepetés, melyik szomszédos országban kapják a legtöbb bírságot a magyar autósok, de mennyi az annyi? Erre a kérdésre kereste a választ a Vezess.hu.

Mivel a közismert – és továbbra is fennálló – körülmények miatt az elmúlt év nem reprezentatív, a Vezess.hu arra kérte az ORFK-t, hogy a világjárvány előtti két, még „normális” esztendő adatait is közöljék, hogy honnan és milyen értékben érkezik a legtöbb megkeresés.

Az alábbi táblazatban a külföldön elkövetett szabálysértések, illetve közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések miatt kiszabott pénzbírságra vonatkozó megkeresések és végrehajtásra átvett ügyek száma látható az elmúlt három évből. Ebből az is kitűnik, hogy a bírságösszeg tekintetében visszaesést hozott a tavalyi év, hiszen míg korábban közel tízmillió forint külföldi bírság ügyében járt el az ORFK, 2020-ban bő egyharmadával csökkent az összeg.

Beérkezett megkeresések

Végrehajtásra átvett ügyek

Behajtott összegek
2018 1479 768 9 900 525 forint
2019 1954 570 9 782 651 forint
2020 1570 864 6 095 709 forint

Az ORFK válaszában aláhúzta, hogy a fenti esetköröktől meg kell különböztetni a Bolgár Köztársaság, a Horvát Köztársaság, az Osztrák Köztársaság és Magyarország között létrejött, ún. Salzburgi Fórum Megállapodás hatálya alá eső jogsértések miatti végrehajtási eljárásokat. A megállapodást kiszolgáló informatikai rendszer 2020. február 3. óta működik, ekkortól 2021. március 10-ig összesen 2681 megkeresés érkezett, – Ausztriából 2678, Horvátországból pedig 3 – eddig 1808 ügyet adtak át a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, melyekből idáig 27 237 868 Ft (!) került végrehajtásra.

A hatság közléséből az is kiderült, hogy hol is szabálytalankodunk a legtöbbet, vagy legalábbis hol szabják ki a legtöbb bírságot a magyar illetőségű autósokra. A válasz talán nem meglepő, bár az arányok kicsit meghökkentőek: Ausztria toronymagasan vezeti a listát a jogsegélynyújtási megkeresések terén.

Hírdetés

2018 2019 2020
Ausztria 765 1200 971
Hollandia 442 421 310
Németország 218 286 185
Szlovénia 28 40 82
Egyesült Királyság 29 7 21

Három évre vetítve a behajtott bírságösszeg tekintetében is a sógorok vezetnek.

2018 2019 2020
Ausztria 2 930 112 forint 3 574 806 forint 3 684 211 forint
Hollandia 3 702 633 forint 2 364 234 forint 1 368 386 forint
Németország 3 122 975 forint 1 751 115 forint 798 100 forint
Szlovánia 77 245 forint 1 841 741 forint 245 012 forint
Egyesült Királyság 0 forint 250 755 forint 0 forint
Egyéb EU-s országok 67 560 forint n.a. n.a.

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »