Kiderült, hogy melyik a világ legértékesebb márkája

Kiderült, hogy melyik a világ legértékesebb márkája

Az Amazon lett a legértékesebb márka a világon a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2023-es Global 500 ranglistája alapján.

A lista összeállítói szerint az Apple márkaértéke 299,3 milliárd dollár, ami 15 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 350,3 milliárd dollárnál.

A két évig listavezető Apple a második helyre csúszott vissza, márkaértéke 16 százalékkal, 297,5 milliárd dollárra csökkent.

A képzeletbeli dobogó harmadik helyén nem történt változás, maradt a Google 281,4 milliárd dolláros márkaértékkel. A negyedik helyen a Microsoft áll 191,6 milliárd dollárral, az ötödik pedig az Egyesült Államok és a világ legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a Walmart 113,8 milliárd dollárral.

Hírdetés

A hatodik a Samsung 99,7 milliárd dolláros márkaértékkel, majd a hetedik a kínai ipari és kereskedelmi bank (ICBC) 69,5 milliárd dollárral, a nyolcadik a Verizon 67,4 milliárd dollárral, a kilencedik a Tesla 66,2 milliárd dollárral, a lista tizedik helyezettje pedig a TikTok lett 65,7 milliárd dollár márkaértékkel.

A friss listán 48 technológiai márka szerepel, kettővel kevesebb az egy évvel korábbinál, miután a Snapchat és a Twitter kikerült. A technológiai márkák nagy vesztesei között szerepelt egyebek között a Samsung Group (a márka értéke 7 százalékkal 99,7 milliárd dollárra csökkent), az Alibaba.com (10 milliárd dollár, -56 százalék), a Facebook (59 milliárd dollár, -42 százalék) és a WeChat (52 milliárd dollár, -19 százalék).

Az ágazaton belüli legnagyobb érkéknövekedést a LinkedIn érte el, 49 százalékkal 15,5 milliárd dollárra, illetve az Instagram 42 százalékkal, 47,4 milliárd dollárra.

A Tesla és a BYD a világ leggyorsabban növekvő márkái közé tartoznak, ami az elektromos járművek iránti kereslet növekedésével függ össze. A BYD kínai elektromosautó-gyártó márkaértéke 57 százalékkal, 10,1 milliárd dollárra emelkedett, az amerikai Tesláé pedig 44 százalékkal, 66,2 milliárd dollárra nőtt.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »